Jobb, ha hozzászokunk a szélhez, mert egy ideig nem szabadulunk tőle
2026. július. 04 13:34
A következő napokban is kitart a szél, de mellette sok napsütésben is bízhatunk. Ugyanakkor átmenetileg már többször növekedhet meg a felhőzet, amelyből zápor, zivatar is lehet.
Vasárnap a változó felhőzet mellett általában sok napsütés várható. Helyenként előfordulhat kisebb eső, záporeső, egy-egy zivatar sem zárható ki. Az északnyugati szelet továbbra is nagyobb területen kísérhetik élénk, olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_h_napraf
Hétfőn változóan felhős idő mellett több órára kisüt a nap. Elszórtan zápor, néhol zivatar előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum zömmel 12 és 18 fok között alakul, a Nyírségben és az északi völgyekben lehet ennél pár fokkal frissebb a reggel. A maximum 26 és 31 fok között várható.
Fotó megosztása:
d2_k_szel
Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Kevesebb helyen - leginkább északkeleten és délnyugaton - van esély záporra, zivatarra. A nyugatias szél élénk, erős lesz. A hajnalban jellemző 11, 18 fokról délutánra 28 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
d3_sze_buza
Szerdán hidegfront hatására átmenetileg megnövekszik a felhőzet. Záporok, zivatarok kialakulhatnak az ország egyes részein - északkelet felé haladva növekvő eséllyel. Az északi, északnyugati szelet nagy területen erős, néhol viharos lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 14 és 21, délután 26 és 34 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
d4_cs_gomoly
Csütörtökön gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, és csak kevés helyen alakulhat ki futó zápor. Az északias szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 31 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
d5_p_horvat
Pénteken nappali gomolyfelhő-képződés, sok napsütés valószínű. Néhol zápor, zivatar nem kizárt. Az északias szél veszíthet erejéből. A minimum 9 és 18, a csúcsérték 25 és 32 fok között változhat.
Fotó megosztása:
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás