Jóval több izgalmat tartogat a jövő heti időjárás

2021. november. 18 5:03

Hideg és meleg légtömegek ütközőzónájába kerülhet hazánk a jövő hét második felében. Nyugat-Európát a sarkvidék felől érkező, hideg levegő árasztja el. Kérdés, hazánkat is útba ejti-e a télies fordulat?

Csütörtökön kezdetben erősen felhős, borult, néhol ködös időre számíthatunk, majd délelőtt egyre nagyobb területen szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de a keleti, északkeleti tájakon maradhatnak tartósan borult körzetek. Jelentéktelen eső néhol előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 12 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb. Késő este -1, 4 fok várható.

 

PÉNTEK

  • Az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak este szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet.
  • Az ország északkeleti harmadában helyenként nagyon gyenge eső előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 13 fok között valószínű.
  • Az északkeleti megyékben lehet a hidegebb, míg a nyugati országrészben az enyhébb idő.

 

SZOMBAT

  • Főleg az északkeleti és a délnyugati országrészben párássá válik a levegő, köd, illetve rétegfelhőzet is képződik, ezek azonban napközben oszladoznak, zsugorodnak, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet -2 és +7, míg a maximum-hőmérséklet 8 és 13 fok között várható, de a tartósabban felhős északkeleti részeken néhány fokkal hidegebb is lehet.

 

VASÁRNAP

  • A nagy területen képződő köd, illetve a rétegfelhőzet napközben ritkul, zsugorodik, az ország nagy részén párás idő lesz, emellett azért lesznek naposabb területek is, de északkeleten egész nap beragadhat az inverziós felhőzet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de a ködös részeken szitálás előfordulhat.
  • Megélénkül a délire forduló légmozgás. Hajnalban -4 és +6, a kora délutáni órákban 7 és 13 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Sokfelé képződik ismét köd, valamint rétegfelhőzet, amely napközben majd szakadozni fog, így alapvetően közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok valószínűek.
  • Számottevő csapadék nem várható, azonban helyenként szitálás, a délnyugati országrészben gyenge eső előfordulhat.
  • Helyenként megélénkülhet az északi, északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Éjjel foltokban köd képződhet, majd nappal közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Néhol megélénkülhet az északkeleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet -6 és +4, a maximum-hőmérséklet 4 és 8 fok között várható, de délkeleten ennél néhány fokkal enyhébb lehet a délután.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás