Jövő héten jönnek a fagyos reggelek

2017. október. 26 5:05

A következő napokban is változékony időre számíthatunk. Gyakran lesz erősen felhős az ég, több alkalommal kell kisebb esőre, futó záporra számítani.

Csütörtökön a délnyugati területeken számíthatunk a legtöbb napsütésre, de a nap folyamán átmenetileg északon és keleten is elvékonyodik, szakadozik a felhőzet, legtovább északkeleten számíthatunk erősen felhős égre. Számottevő csapadék sehol sem lesz, a keleti, északkeleti határnál fordulhat elő helyenként gyenge eső. A Tiszántúlon a délnyugati, a középső országrészben az északnyugati szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű, késő este 8, 13 fokra számíthatunk.

 

péntek

  • Észak felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a déli óráktól egyre többfelé várható eső, zápor.
  • A szél északnyugatira fordul, és az északkeleti országrész kivételével megerősödik.
  • Reggel főként délnyugaton és északkeleten foltokban ködre kell számítani.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, délen lesz a melegebb.

 

szombat

  • Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett néhány órára kisüt a nap.
  • Helyenként zápor valószínű.
  • Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a szélvédett helyeken kissé hidegebb lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

 

vasárnap

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Egyre többfelé várható eső, zápor.
  • Délelőtt a délnyugati szél erősödik meg, délutántól az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél fokozódik viharossá.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között valószínű.
  • Délnyugaton lesz a melegebb, északkeleten a hidegebb.

 

hétfő

  • Felhőátvonulások várhatók többórás napsütéssel.
  • Helyenként záporeső kialakulhat.
  • Az északnyugati szél nagy területen erős vagy viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Néhol futó zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Pár fokos lehűlést hoz a hidegfront. A kánikula átmenetileg mérséklődik. A parlagfű szezon kezdetét vette.
A légnyomás tovább csökken.