Keletre is érkezik egy kis hó

2023. január. 20 5:25

Pénteken már a Tiszántúlon is a télies időjárás kerül ki győztesen tél és tavasz harcából, lehűl az idő és többfelé átválthat hóra a csapadék. Szánkózni azonban továbbra is főként a hegyekben lehet majd.

Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, késő délutántól válhat helyenként szakadozottabbá a felhőzet. Délelőtt kelet, délkelet felől ismét megnő a csapadékhajlam. Emiatt a Dunától keletre több helyen (kelet felé haladva nagyobb valószínűséggel) várható eső, havas eső, ami délutántól egyre nagyobb területen válthat havazásba, a Dunántúlon pedig néhol szállingózhat a hó. Az északi, északnyugati szél élénk, az Észak-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és +5 fok között alakul. Késő este -2, 1 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett inkább erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Reggelig inkább északkeleten, a nap második felében főként hazánk délkeleti felén valószínű hószállingózás, kisebb havazás, helyenként havas eső.
  • A Tiszántúlon néhol eső is eshet.
  • Sokfelé megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá fokozódhat az északi, északnyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában -5 és +1, a csúcsérték többnyire 0 és +5 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett jellemzően erősen felhős, illetve borult lesz az ég.
  • Szórványosan előfordulhat hószállingózás, havazás, főleg hazánk keleti felén havas eső, eső is várható.
  • Az északi szél eleinte még többfelé megélénkül.
  • Hajnalban általában -7, 0, kora délután többnyire 0, +7 fokot mérhetünk.

 

HÉTFŐ

  • Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Főleg a nap második felében, elsősorban hazánk déli, délnyugati felén több helyen valószínű eső.
  • A Dunántúlon eleinte helyenként havas eső, hó is hullhat.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • A hajnali -7, 0 fokról 1 és 9 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

KEDD

  • Jellemzően erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, átmeneti vékonyodások, szakadozások inkább hazánk északkeleti felén lehetnek.
  • Főleg az ország déli, délnyugati felén fordulhat elő csapadék, inkább eső, néhol azonban vegyes halmazállapot is lehet.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • A hajnali -4, +3 fokról 1 és 8 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 

SZERDA

  • Átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett inkább erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Helyenként előfordulhat vegyes csapadék.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödhet az északi, északkeleti szél.
  • Hajnalban általában -7, +1, kora délután -1, +4 fokot mérhetnek.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Hidegfront hatására növekszik a görcshajlam és előfordulhat izomgőrcs és fejfájás. A parlagfű virágpora a legtöbb helyen már megjelent a levegőben.

A légnyomás nem változik.