Kevesebb napsütés, több zápor jut a következő napokra

2020. október. 28 13:24

Változékony idő érkezik, és pár fokot mérséklődik a nappali felmelegedés mértéke is. Többször szükség lehet az esernyőkre, kisebb csapadékmennyiség valószínű.

Csütörtökön többnyire erősen felhős lesz az ég, de délelőtt főként keleten, délután nyugaton lehetnek rövid napos időszakok. A késő délelőtti óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, a Dunántúlon néhol zivatar is kialakulhat. Megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • Kezdetben átmenetileg felszakadozik, majd nyugat felől ismét elkezd megnövekedni a felhőzet, ám ennek üteme lassú lesz, így keleten még hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
  • Elszórtan alakulhat ki gyenge eső, zápor, erre nagyobb esély északon, északnyugaton van.
  • A délután második felétől sok helyütt megélénkül, helyenként megerősödik a nyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • Eleinte erősen felhős lesz az ég, majd szakadozni kezd a felhőzet, és felhőátvonulások várhatók, emellett néhány órás napsütés valószínű.
  • Elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Az erős, néhol viharos északi, északnyugati szél délutánra jelentősen mérséklődik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható. Északkeleten lesz a hűvösebb, még nyugaton a melegebb.

 

VASÁRNAP

  • Hajnalra több helyen köd, alacsonyszintű rétegfelhőzet képződhet, amelynek feloszlása után változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel.
  • Csapadék nem várható, de a ködös részeken szitálás előfordulhat.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul, de északon, északkeleten már gyenge fagy is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Hajnalra párássá válik a levegő, köd is képződhet, napközben erősen és gyengébben felhős területek váltakoznak.
  • Helyenként gyenge szitálás előfordulhat.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között valószínű, északkeleten gyenge fagy is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

 

KEDD

  • Hajnalra több helyen pára, köd képződik.
  • Napközben változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Néhol kisebb eső, zápor is lehet.
  • A légmozgás többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnapig nem kell fronthatással számolni. Csütörtökön érkezik a következő front, ami egy mediterrán ciklonhoz tartozik. Kevés lesz a felhő, még előbújik a nap. Fagyos reggelre ébredünk.

A légnyomás csökken.