Komoly hőmérsékleti-kontraszt alakul ki az országon belül

2023. október. 08 13:07

A beáramló hideg levegő leginkább hazánk keleti tájait érinti. Ennek következtében a hét első napjaiban északkeleten akár 10 fokkal is hidegebb lehet a nyugati tájakhoz képest.

Alapvetően közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, inkább csak időszakos szakadozások lehetnek a felhőzetben. Elszórt jelleggel, nagyobb eséllyel északon lehet gyenge eső, záporeső. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik. Az utóbb említett tájegységünkön estefele északnyugatira fordul a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a felhősebb északkeleti régióban 9 és 14, míg másutt általában 15 és 22 fok között valószínű.

kedd

  • Gyengén és erősebben felhős területek, időszakok is lesznek.
  • Elvétve előfordulhat gyenge eső.
  • Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek.
  • Az északnyugati szél néhol időnként megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban 2, 14, délután 16, 24 fok között várható.
  • Északkeleten lesz a hidegebb idő.

szerda

  • A pára-, ködfoltok, illetve rétegfelhőzet feloszlását követően általában fátyolfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • Néhol időnként megélénkülhet a déli szél.
  • A hajnali 2, 13 fokról 17 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
  • Északkeleten mérhetik az alacsonyabb értékeket.

csütörtök

  • A hajnali pára-, ködfoltok, illetve rétegfelhőzet feloszlása után jobbára fátyolfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • Néhol időnként megélénkülhet a déli, délnyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet 5 és 14, a csúcsérték 22 és 28 fok között valószínű.

péntek

  • Változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel.
  • Inkább csak északkeleten alakulhat ki egy-egy zápor.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A hajnali 8, 15 fokról 22 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.

szombat

  • A hajnali pára-, ködfoltok, rétegfelhőzet feloszlása után többnyire gyengén felhős, napos időre van kilátás, csapadék nélkül.
  • Több helyütt megélénkül a déli, délnyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet 8, 15, a maximum 22, 28 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Hidegfront hatására növekszik a görcshajlam és előfordulhat izomgőrcs és fejfájás. A parlagfű virágpora a legtöbb helyen már megjelent a levegőben.

A légnyomás nem változik.