Egyre jobban érezhetjük a tavasz közeledtét, az ország nagy részén sok napsütés lesz, de keleten még maradhatnak tartósabban borult tájak. Az éjszakák még fagyosak lesznek, de nappal hamar melegszik az idő.
Szerdán általában napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Keleten viszont a délutáni órákig még maradhatnak felhős, borongós körzetek, arrafelé előfordulhatnak záporok, másutt nem várható csapadék az országban. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol erős lökések is kísérhetik, majd délutántól északkelet felől egyre nagyobb területen keletiesre fordul az áramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal hűvösebb marad az idő. Késő este 0, 5 fok várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_cs_felho
Csütörtökön általában derült, napos idő ígérkezik az éjjel főként nyugaton képződő ködfoltok, illetve rétegfelhőzet feloszlását követően. Csapadék nem várható. A délkeleti, déli szél az Észak-Dunántúlon megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -6, 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r2_p_cirrus
Pénteken a főként nyugati ködfoltok feloszlása után fátyolfelhős, napos, csapadékmentes idő várható. A délies szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalra többnyire -5 és 0 fok közé csökken a hőmérséklet. Délután általában 9, 16 fok várható.
Fotó megosztása:
r3_szo_napozik
Szombaton a főként nyugati ködfoltok feloszlása után a Dunántúlon fátyolfelhős, napos, keleten inkább derült, csapadékmentes idő várható. A délies szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalra döntően -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet, míg délután 12, 17 fok várható.
Fotó megosztása:
r4_v_tavasz
Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés, csapadékmentes idő várható. A délies légmozgás többnyire mérsékelt marad. A minimum -4, +1, a csúcsérték 12 és 17 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
r5_h_nap
Hétfőn a főleg nyugaton képződő ködfoltok feloszlását követően fátyolfelhős, napos, száraz időre készülhetünk. A délies szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
Fotó megosztása: