Már nem kell sokat várnunk, hogy tényleg tél legyen

2019. december. 21 12:15

A hétfőn átvonuló hidegfront mögött északnyugat, észak felől már jóval hűvösebb levegő áramlik fölénk. A hét második felében már egyre téliesebb arcát mutatja az időjárás.

Az éjszakai rövid felszakadozást követően vasárnap reggeltől délnyugat felől ismét beborul az ég, némi napsütés az Alföldön és az északkeleti megyékben valószínű. Délelőtt a Dél-Dunántúlon, délutántól másutt is többfelé ered el az eső. Nagyobb mennyiségre az ország déli és keleti részén számíthatunk. A délnyugati, majd az északira forduló szél megélénkül, több helyen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 15 fok között alakul, nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel.

 

hétfő

  • Túlnyomóan borult lesz az ég, majd délután nyugaton lassanként csökken a felhőzet.
  • A csapadékzóna egyre inkább kelet felé helyeződik át, a keleti határ mentén még este is eshet az eső.
  • Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6, 10 fok között alakul, keleten az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékekkel.

 

kedd

  • A Dunántúlon változóan, keletebbre inkább erősen felhős égre van kilátás.
  • Keleten még további kisebb eső előfordulhat, illetve a Dunántúlon délutántól záporok, hózáporok előfordulhatnak.
  • Az északnyugati szél többfelé erős, helyenként viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 10 fok között alakul.

 

szerda

  • Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként zápor, hózápor kialakulhat.
  • Az északnyugati szél többfelé erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 8 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként zápor, hózápor kialakulhat.
  • Az északnyugati szél néhol erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 7 fok között alakul.

 

péntek

  • Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként zápor, hózápor kialakulhat.
  • Az északnyugati szél többfelé élénk lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4, +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 7 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.