Máris érkezik a következő front

2024. december. 14 13:00

Vasárnap északnyugat felől érkezik a következő front, amelyet hétfőig még egy követ majd. Addig marad a télies idő, jövő héten azonban erőteljes melegedéssel kell számolni.

Vasárnap közepesen és erősen felhős időszakokra egyaránt számíthatunk, a legtöbb felhő északkeleten és délnyugaton ígérkezik. Elvétve fordulhat elő zápor, hózápor, havas eső zápor. Az északnyugati szél nagy területen élénk, helyenként erős lesz, ugyanakkor északkeleten és délnyugaton szélcsendes idő várható. A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, északkeleten és délnyugaton mérhetik az alacsonyabb értékeket.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Máris érkezik a következő front

1 / 6
Hétfőn a nap első felében többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délutántól nyugat felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőtakaró. Szórványosan, nagyobb eséllyel észak...on, illetve a keleti, északkeleti országrészben valószínű csapadék. Éjjel, reggel még vegyes halmazállapotban is, majd a nap előrehaladtával a csökkenő csapadékhajlam mellett eső lesz a meghatározó. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is lehetnek. Hajnalban -2, +4, kora délután 3, 11 fok körül alakul a hőmérséklet.
Fotó megosztása: