Markáns hidegbetörés ér el minket a hétvégén

2023. február. 02 5:08

Szombaton intenzív hidegfront vonul át hazánkon, amely mögött sarkvidéki eredetű légtömeg árasztja el térségünket. Komoly lehűlés veszi kezdetét.

Csütörtökön a felhőátvonulások mellett ország nagy részén többórás napsütés várható, de a szélvédett délnyugati és északkeleti részeken tartósabban felhős lehet az idő. Elszórtan lehet záporos csapadék, hózáporra nagyobb esély a magasabban fekvő helyeken és északkeleten van. Néhány záport dörgés, villámlás kísérhet. A nyugati, északnyugati szelet továbbra is nagy területen kísérik erős, helyenként viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű.

 

péntek

  • Nyugat felől beborul az ég, de előtte a keleti országrészben még legalább néhány órára kisüthet a nap.
  • Nyugat felől csapadékzóna érkezik, sokfelé valószínű csapadék: a havas esőt, havazást nyugat felől egyre nagyobb területen eső váltja fel.
  • Az élénk délnyugati szél nyugatira, északnyugatira fordul, és egyre nagyobb területen megerősödik.
  • Reggelre általában +2 és -4 fok közé hűl le a levegő, de az északi szélárnyékos, tartósabban derült tájakon ennél hidegebb is lehet.
  • Kora délután 1, 6 fokot mérhetnek.

 

szombat

  • Felszakadozik, csökken a felhőzet, és felhőátvonulásokra számíthatunk általában többórás napsütéssel.
  • Csökken a csapadékhajlam, elszórtan fordulhat elő záporeső, hózápor.
  • Az északias szelet erős, nagy területen viharos lökések kísérhetik.
  • Hajnalban -2 és +4, kora délután 1 és 8 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb idő.

 

vasárnap

  • Nyugaton felhősebb időre van kilátás, és ott hózápornak, havazásnak is nagyobb az esélye.
  • Keletebbre naposabb, szárazabb idő valószínű.
  • Az északias szél élénk, néhol erős lesz.
  • A hőmérséklet hajnalban általában -1 és -8 fok között alakul, de északkeleten hidegebb is lehet.
  • Kora délután többnyire -1 és +4 fok közötti értéket mérhetünk.

 

hétfő

  • Nagyobb eséllyel erősen felhős vagy borult égre számíthatunk.
  • Főként nyugaton havazás, hózápor is előfordulhat.
  • Az északnyugati, északi szelet helyenként erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban általában -2, -9, délután -3 és +3 fokot mérhetünk, de északkeleten pár fokkal hidegebb lehet.

 

kedd

  • Csökken a felhőzet és nyugaton is csak helyenként fordulhat elő havazás, hózápor.
  • Az északias szél élénk, néhol erős lesz.
  • A minimum-hőmérséklet általában -3 és -9, a maximum -2 és +3 fok között várható, de északkeleten pár fokkal hidegebb maradhat az idő.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.