Még napokig kellemetlenkedik a szél

2022. szeptember. 18 5:09

Nagy területen erős szél zárja a hetet, és még hétfőn is több helyen számíthatunk erős lökésekre. Keddtől napról napra, lassan csillapodik a légmozgás.

Vasárnap kora délelőttig keleten még felhős, esős idő valószínű, majd ott is, mint máshol felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. A gyorsan vonuló felhőtömbökből elszórtan alakulhat ki zápor, néhol zivatar, majd estétől nyugat felől megnövekszik a felhőzet és a csapadékhajlam is. Az északnyugati, nyugati szelet nagy területen tartósan erős, főleg a szélcsatornában viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul, magasabb értékeket a délnyugati területeken mérhetünk. Késő este 9, 13 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Az északnyugat felől érkező csapadékzóna a reggeli, délelőtti órákban elhagyja a keleti országrészt is, mögötte felszakad a felhőzet és felhőátvonulásra számíthatunk többórás napsütéssel.
  • Elszórtan előfordulhat zápor, esetleg zivatar.
  • Az északnyugati, nyugati szelet több helyen kísérik erős, elsősorban a magasabban fekvő helyeken időnként viharos lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11 fok között valószínű, de a szélvédett, átmenetileg kevésbé felhős vidékeken ennél hidegebb lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 14 és 18 fok között alakul.

 

KEDD

  • A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett általában több, nagyobb eséllyel északkeleten kevesebb időre süthet ki a nap.
  • Elszórtan, nagyobb számban az északkeleti megyékben fordulhat elő zápor, esetleg zivatar.
  • A nyugati, északnyugati szél élénk, időnként erős lesz.
  • A minimum-hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél egy-két fokkal hidegebb is lehet.
  • A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

 

SZERDA

  • Többnyire gomolyfelhős idő várható, általában többórás napsütéssel.
  • Kevés helyen továbbra is előfordulhat záporeső, esetleg zivatar.
  • Megélénkül, néhol megerősödik az északi, északnyugati szél.
  • Hajnalra az ország döntő részén 4 és 9 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett, derült részeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk.
  • A legmelegebb órákban 13, 18 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Gomolyfelhős időre van kilátás többórás napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat záporeső.
  • Időnként élénk lökések kísérhetik az északi, északkeleti szelet.
  • Hajnalra általában 3 és 8 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre érzékeny helyeken egy-két fokkal hűvösebb lehet az idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • A gomoly-, majd a nyugat felől megnövekvő fátyolfelhők mellett általában több órára kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Helyenként élénk lökések kísérhetik az északi, majd a délkeletire forduló szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken kissé hűvösebb lehet az idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.