Nem sok meglepetést tartogat az időjárás a továbbiakban sem, még mindig ködös, párás az idő, a hőmérséklet pedig alig változik. A keleti országrészben a szerencsésebbek azonban örülhetnek némi napsütésnek.
Szerdán továbbra is borult, párás, helyenként ködös idő várható, ugyanakkor főleg a Tiszántúlon (nagyobb eséllyel Szabolcsban) előfordulhatnak szakadozottabb, vékonyabb felhőzettel borított tájak. Szitálás, esetleg helyenként kisebb eső is kialakulhat. Csupán kevés helyen élénkülhet meg a keleties szél. Kora délután általában 2, 7 fok közötti értékekre lehet számítani, de a Tiszántúlon, a kevésbé felhős részeken ennél enyhébb lehet az idő. Késő este 2, 5 fok várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_cs_kod_domboldal
Csütörtökön nagyrészt borult, párás, helyenként ködös időre lehet számítani, inkább csak kevés helyen - nagyobb eséllyel a keleti tájakon - süthet ki a nap. Szitálás, késő délutántól a Dunántúlon időszakos eső is előfordulhat. A keleties szél csak kevés helyen élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 8 fok között, a naposabb körzetekben 10 fok fölött valószínű.
Fotó megosztása:
r2_p_borult_fa
Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, északkeleten, keleten lehet nagyobb eséllyel szakadozottabb a felhőzet. Elsősorban a nyugati országrészben valószínű időszakos eső, záporeső. A keleties szél megélénkülhet. A minimum 0, +8 fok között, a csúcsérték nyugaton 5 fok közelében, keleten, északkeleten 10 fok fölött valószínű.
Fotó megosztása:
r3_szo_mikulas_kutya
Szombaton jobbára erősen felhős vagy borult idő valószínű - szakadozottabb, vékonyabb felhőzet keleten, északkeleten lehet. Időszakos eső, záporeső továbbra is főként nyugaton fordulhat elő. Az északkeleti, keleti szél néhol megélénkül. A minimum -1, +7, a maximum 5, 12 fok között várható.
Fotó megosztása:
r4_v_advent_masodik
Vasárnap sok felhő valószínű, és az ország több pontján fordulhat elő időszakos eső, zápor. A légmozgás többnyire mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
r5_h_fenyek_utca
Hétfőn felhős időre van kilátás, helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat. A nyugatias szél helyenként megélénkül. Hajnalban -1, +7, délután 5, 11 fok valószínű.
Fotó megosztása: