Melegedés veszi kezdetét a hét legvégén

2023. július. 21 13:09

30 fok körül marad a hőmérséklet hazánk nagyobb részén, egészen vasárnapig. A jövő hét elején pár nap erejéig visszatér a hőség, majd újabb hidegfront szabhat gátat a nagy melegnek.

Szombat délelőttig fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett napos idő valószínű, majd a Dunántúlon újabb felhősödés kezdődik. Az északkeleti határ mentén, illetve a nap második felétől a Dunántúlon fordulhat elő zápor, zivatar. Napközben több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, erős vagy viharos széllökés zivatar környékén lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • A délelőtti óráktól már délen, délkeleten is napos időre számíthatunk kevés gomoly- és fátyolfelhővel.
  • Reggelre délen, délkeleten is megszűnik a csapadék. Napközben legfeljebb egy-egy zápor alakulhat ki a Dunántúlon.
  • Jobbára mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hőmérséklet hajnalban többnyire 12 és 17 fok között alakul, azonban a hidegre érzékeny helyeken ennél hidegebb, vízpartok közelében, nagyobb városokban enyhébb idő valószínű.
  • Délutánra 27, 32 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

HÉTFŐ

  • Fátyolfelhős, napos idő valószínű, de nagyobb eséllyel az északnyugati és északkeleti tájakon már erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés.
  • Északnyugaton és északkeleten növekszik a zápor, zivatar kialakulási esélye.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet általában 15 és 20, a csúcsérték 30, 35 fok között várható.

 

KEDD

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett az ország nagy részén többórás napsütés valószínű.
  • Több helyen előfordulhat zápor, zivatar, nagyobb számban hazánk északi felén.
  • Többfelé megélénkülhet az északi, északnyugati szél.
  • A hőmérséklet hajnalban 15, 23, délután 27, 35 fok között alakul, a Dél-Alföldön lesz a melegebb.

 

SZERDA

  • A napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés.
  • Több helyen előfordulhat záporeső, zivatar.
  • A nyugati, északnyugati szelet sok helyütt erős, néhol viharos lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 15, 22, a délutáni órákban 22, 34 fok valószínű. A délkeleti tájakon mérhetik a magasabb, az északnyugati részeken az alacsonyabb értékeket.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Napos, gomolyfelhős idő várható.
  • Csökken a csapadékhajlam, már csak kevés helyen valószínű zápor, zivatar.
  • Több helyen megélénkül az északi, északnyugati szél.
  • A hajnali 11, 18 fokról délutánra 24 és 29 fok közé melegszik fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás