Melegedés veszi kezdetét a hét utolsó napjain

2022. október. 20 5:07

Mindössze rövid szünetet tart az indián nyár, szombattól újra melegszik az idő, jövő héten néhol már 24 fokot is mérhetünk. Ezt megelőzően azonban péntek hajnalban többfelé fagyhat hazánk keleti felén.

Csütörtökön az ország döntő részén derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Késő estétől nyugat felől növekedni kezd a magasszintű felhőzet, de csapadék nem várható. Az északi, északkeleti, a Dunántúlon a délkeletire forduló szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő este 3, 11 fok valószínű.

 

PÉNTEK

  • Hajnalban főleg a Dunától keletre pára-, illetve ködfoltok képződhetnek.
  • Nyugat felől beborítja hazánkat a magasszintű felhőzet, emellett szűrt napsütésre számíthatunk, majd a nap második felében már erősebben felhős területek is lehetnek.
  • Csapadéknak még kicsi az esélye.
  • Többfelé élénk, néhol erős lökések kísérhetik a délkeleti, majd a délnyugati szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +8 fok között alakul, elsősorban a keleti országrészben több helyen előfordulhat talajmenti fagy, de a fagyzugokban -3, -4 fokot is mérhetnek.
  • A csúcshőmérséklet 12 és 19 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen elered az eső, záporeső, majd a nap második felében északnyugat felől felszakadozik a felhőzet és csökken a csapadékhajlam.
  • Időnként élénk lökések kísérhetik a déli, majd a nyugati szelet.
  • A minimum-hőmérséklet 5 és 15 fok között alakul, a maximum 12 és 20 fok között valószínű, északkeleten mérhetik az alacsonyabb értékeket.

 

VASÁRNAP

  • Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek.
  • Változóan felhős időre lehet számítani általában többórás napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek.
  • Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő valószínű.
  • Helyenként előfordulhat eső, zápor.
  • Többfelé élénk, néhol erős lökések kísérhetik a déli, délnyugati szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 24 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.

 

KEDD

  • Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek.
  • Változóan felhős idő várható.
  • Helyenként előfordulhat eső, zápor.
  • A délnyugati, nyugati szél több helyütt megélénkül.
  • Hajnalra általában 8 és 15 fok közé hűl le a levegő, délutánra 16 és 23 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás