Napsütéses, tiszta idővel kárpótol a lehűlésért a hidegfront

2020. november. 18 13:30

Pénteken hidegfront érkezik, a köd helyét sok napsütés veszi át. Természetbe hívó idő jön, azonban több fokkal hidegebb lesz a mainál és éjjel országszerte fagy várható.

Csütörtökön az ország nagyobbik felén felszakadozik a rétegfelhőzet, megszűnik a köd, kisüt a nap, de északon és a Nyugat-Dunántúl délebbi vidékén tartósabban vagy tartósan megmaradhat. A ködös vidékeken néhol szitálás előfordulhat. Késő délutántól északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé valószínű eső, záporeső. Estig helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél, majd estétől kezdetben északnyugaton, majd a Dunántúlon északnyugatira fordul a szél, megerősödik, a Kisalföldön és a Balaton-felvidéken viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul, a 10 fok alatti értékek a ködös, felhős tájakon lesznek.

 

PÉNTEK

  • Eleinte nagyrészt erősen felhős, illetve borult idő várható.
  • Délelőtt északnyugaton, délutántól északnyugat felől másutt is felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Délen és egy konvergenciában a Duna-Tisza közén maradhat legtovább felhős az ég.
  • Főleg a Dunától keletre fordulhat elő szórványosan eső, zápor. Délutántól inkább már csak a Duna-Tisza közén, illetve még az Északi-középhegységben valószínű csapadék (zömében eső, a hegyekben néhol esetleg havas eső).
  • Az északi, északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon, illetve az északkeleti országrészben megerősödik, néhol viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • Általában kevés felhőre, sok napsütésre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • Többfelé megélénkül az északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de a fagyzugos részeken -6, -8 fokot is mérhetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Hajnalra többfelé képződhet köd, amely napközben megszűnik.
  • Fátyolfelhők érkeznek, emellett hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Éjjel, hajnalban és estétől ködfoltokra is számítani lehet.
  • Főként északon, északkeleten elszórtan előfordulhat eső, zápor.
  • Helyenként megélénkül a délnyugati, nyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.

 

KEDD

  • Felszakadozik, csökken a felhőzet, napközben változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Hajnalban és estétől ködfoltok is lesznek.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északnyugati szél több helyütt megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.