Nem sok jót ígér az időjárás nemzeti ünnepünkre

2023. március. 13 5:05

A hét még enyhe, tavaszias idővel veszi kezdetét, majd kedd délután elered az eső. Markáns hidegfront hoz lehűlést, jelentős esőt és néhol akár halmazállapot-váltást szerdán.

Hétfőn a déli, délnyugati részeken fátyolfelhős idő várható, míg az ország más részei fölé nyugat felől átmeneti jelleggel ismét vastagabb felhők sodródnak, de a legtöbb helyen több órára így is kisüt a nap. Csapadék nem várható. A déli, délnyugati szelet sokfelé élénk, főleg az Észak-Dunántúlon és a hegyekben erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de a délnyugati határnál ennél egy-két fokkal melegebb, míg északkeleten hűvösebb lehet az idő. Késő este 5, 10 fok valószínű.

 

KEDD

  • A nap első felében főleg fátyol- és gomolyfelhőkre számíthatunk. A déli óráktól nyugat, északnyugat felől vastagszik a felhőzet.
  • A déli óráktól egyre több helyen elered az eső, zápor. Néhol zivatar is kialakulhat.
  • A Tiszántúlon ekkor még kisebb a csapadék esélye.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, majd északnyugatira fordul az áramlás.
  • Hajnalban 0, +10, délután 13, 22 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton a melegebb idő.

 

SZERDA

  • Jobbára erősen felhős vagy borult idő várható.
  • Délutántól a Dunántúlon nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, a Dunától keletre azonban borult maradhat az ég.
  • Éjjel többfelé számíthatunk esőre, záporra. Nappal az összefüggő csapadékzóna kelet felé araszol. Nyugaton délután már csak néhol valószínű zápor.
  • Az esőt helyenként havas eső, havazás válthatja.
  • Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, 7, a csúcsérték 3 és 12 fok között alakul, a csapadékos tájakon lesz a hidegebb idő.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A vastagabb frontfelhőzet délelőtt északkeletről is elvonul. Általában napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Reggelig északkeleten lehet zápor, hózápor. Nappal számottevő csapadék nem valószínű.
  • Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet az északi, északnyugati szél, majd mérséklődik a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet -5 és +2, a maximum 7 és 13 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • Nagyrészt gyengén felhős, napos idő valószínű.
  • Száraz időre számíthatunk.
  • Élénk, helyenként erős lökések kísérik a délkeleti szelet.
  • A hajnali -6, +2 fokról 9 és 15 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 

SZOMBAT

  • Jobbára gyengén felhős, napos időre van kilátás.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Élénk lökések kísérhetik a déli, délkeleti szelet.
  • Az éjszakai -3, +4 fokról 13 és 19 fok közé melegedhet fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Ma fokozatosan megszűnik a fronthatás és vasárnap délután érkezik a következő hullám. A kellemetlen tünetek is elmúlnak átmenetileg. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.

A légnyomás emelkedik.