Nem sok nyugtunk lesz a széltől

2020. május. 06 5:07

A következő napokban nagy területen erős, néhol viharos szélre kell számítani. Mindössze pénteken és szombaton mérséklődik a légmozgás, majd a jövő hét elején komoly szélviharra készülhetünk.

Szerda reggel többnyire derült időben lesz részünk, majd észak felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de több-kevesebb napsütésre mindenhol számíthatunk. Gyenge eső, záporeső inkább csak az erősebben felhős északkeleti tájakon fordulhat elő. Az északnyugati szelet többfelé erős, az Észak-Dunántúlon, a főváros térségében, illetve az Északi-középhegység környezetében olykor viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 18 fok között várható, de a borongósabb északkeleti tájakon ennél kissé hidegebb lesz. Késő este 8, 10 fokot mérhetünk.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Napos idő várható keleten több, nyugaton kevesebb gomolyfelhővel, emellett némi fátyolfelhőzet is előfordulhat.
  • Csapadék napközben már nem valószínű.
  • Az északnyugati, északi szelet több helyen erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a kevésbé szeles helyeken hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, de északkeleten kissé hűvösebb valószínű.

 

PÉNTEK

  • Napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, emellett nyugat felől átmenetileg megnövekszik a magasszintű felhőzet is.
  • Csapadék nem várható.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • Napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, valamint napközben megnövekvő fátyolfelhőzettel, amely nyugaton akár meg is vastagodhat.
  • A Dunántúlon néhol zápor előfordulhat.
  • A délire, délnyugatira forduló szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • A napsütés és a fátyolfelhőzet mellett erősödő gomolyfelhő-képződés valószínű.
  • Több helyen alakulhat ki zápor, zivatar, nagyobb számban északon és nyugaton.
  • A délnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.
  • Az északnyugatira forduló szél nagy területen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 28 fok között valószínű, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

A hét első felében nem kell fronthatással számolni. Ma még előbújik a nap, de holnaptol visszatér a borult idő. Átkeveredett a levegő és csökkent a szennyező anyagok mennyisége a légkörben.

A légnyomás alig változik.