Országos fagy érkezik a tél első fuvallatával

2020. november. 18 5:07

Péntekig tart a nyugalmas, de sokfelé szürke idő, majd markáns hidegfront hoz jelentős időjárás-változást. Napfényes, hűvös hétvégénk lesz, éjszaka országszerte fagyhat.

Szerdán napközben ugyan javulnak a látási viszonyok, de egyes tájakon – legnagyobb eséllyel az Alföldön és északkeleten – tartósan borult, párás, ködös maradhat az idő, másutt azonban hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb a ködös, felhős tájakon fordulhat elő szitálás. A déli szelet az Alpokalján kísérhetik időnként élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 14 fok között várható, de a tartósan felhős, párás részeken ennél pár fokkal hidegebb lesz az idő. Késő este 5, 8 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Az éjszaka képződő köd főként északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon tartósan megmarad, másutt hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Estétől északnyugat felől megvastagszik a felhőzet.
  • Napközben szitálás előfordulhat, estétől északon egyre több helyen alakul ki eső.
  • A déli szél helyenként megélénkül, estétől a szél északnyugatira fordul, és főként északnyugaton meg erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • Éjszaka tovább megvastagszik, majd napközben északnyugaton, északon szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, másutt estig több lesz a felhő.
  • Északnyugat kivételével többfelé valószínű eső, estétől a középső országrész északi részén havas eső is lehet.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon több helyütt megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • Általában kevés lesz a felhő, sok napsütésre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de a fagyzugos részeken ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Fátyolfelhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Éjszaka foltokban köd képződhet.
  • A délnyugati szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de a fagyzugos részeken ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • Főként északon, északkeleten várható eső.
  • Napközben többnyire mérsékelt marad a légmozgás, estétől a szél északnyugatira fordul, és megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.