Párás, ködös időt hagy maga után a mediterrán ciklon

2023. december. 06 13:47

A hét további részében erősen felhős, párás, ködös időre számíthatunk, csak kevés helyen süthet ki a nap. Csütörtökön még többfelé, péntektől már csak helyenként eshet hó.

Csütörtökön általában borult lesz az ég, de a Dunántúl nyugati felén tovább csökken a felhőzet, így arrafelé egyes körzetekben kiderülhet az ég. A nyugati, délnyugati szélvédett részeken viszont néhol tartósan megmaradhat az éjszaka képződött köd. A nyugati harmadot leszámítva többfelé valószínű további havazás, melynek intenzitása napközben fokozatosan csökken. A Dunántúlon a délnyugati határvidék kivételével továbbra is nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések az északnyugati irányú szelet, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán -1 és +5 fok között alakul, a fagypont alatti értékeket elsősorban a tartósabban ködös nyugati tájakon mérhetjük.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Kezdetben még nincs fronthatás, aztán este egy hidegfront átrobog az éjszaka folyamán felettünk. Nyomában a szél megerősödik, ami csökkenti a hőérzetet. Gyakoribb lehet a fejfájás, migrén, szédülés. Vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok jelentkezhetnek és felerősödhetnek az ízületi és reumatikus fájdalmak.

A légnyomás csökken.