Szakadó esővel kezdődik a hetünk

2021. május. 16 13:20

Hétfőre virradó éjszaka nyugat felől egy sekély ciklon húzódik a Kárpát-medence fölé, amely sokfelé okoz intenzív esőzést. Leghamarabb a déli óráktól a Dunántúlon szűnik meg a csapadéktevékenység.

Hétfőn országszerte borult idővel indul a nap, sokfelé lesz kiadós eső, zápor, helyenként beágyazott zivatar. A legtöbb esőre az Észak-Dunántúlon és az északi megyékben számíthatunk. Délután már szakadozni vékonyodni kezd a felhőzet nyugat felől, és a csapadék is egyre inkább északkeleti tájakra korlátozódik, kisebb záporok azonban még lehetnek máshol is. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, ami erős, néhol viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos részeken pár fokkal hűvösebb is lehet.

 

kedd

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett az ország nagy részén több órára kisüthet a nap.
  • Ugyanakkor az északkeleti megyékben délelőtt erősen felhős, csapadékos idő lesz, míg a Dunántúlon délutántól növekszik meg a felhőzet, és ered el az eső, zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk, sok helyütt erős lökések kísérik.
  • Hajnalban 4, 12, a délutáni órákban 17, 22 fokot mérhetnek.

 

szerda

  • A gyakran változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható.
  • Szórványos jelleggel várható eső, zápor, esetleg zivatar.
  • Élénk, sokfelé erős lökések kísérik a nyugati, északnyugati szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között várható.
  • Délen, délnyugaton lesz a hűvösebb, keleten, északkeleten az enyhébb idő.

 

csütörtök

  • A gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett hazánk nagy részén több órára kisüthet a nap.
  • Elszórt jelleggel fordulhat elő eső, zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk, sokfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a csúcshőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

 

péntek

  • A nap első felében inkább gyengén felhős lehet az ég, második felében északnyugat felől akár erősebben is megnövekedhet a felhőzet.
  • Elszórt jelleggel fordulhat elő eső, zápor, esetleg zivatar, nagyobb eséllyel a nap második felétől.
  • Megélénkül, több helyütt megerősödhet a déli, délnyugati szél.
  • Zivatar környezetében viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban 5, 10, délután 18, 24 fok lesz a jellemző.

 

szombat

  • Többnyire erősen felhős vagy borult égre van kilátás.
  • Szórványosan vagy akár több helyen is előfordulhat eső, zápor, zivatar.
  • A délnyugati, majd a nyugati, északnyugati szelet élénk, időnként erős lökések kísérik.
  • Zivatar környékén viharossá is fokozódhat a szél.
  • A minimum-hőmérséklet 7 és 13, a maximum 15 és 21 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.