Tél tábornok jövő héten mindent belead

2018. február. 16 4:59

Úgy tűnik az idei tél a végére tartogatja legemlékezetesebb pillanatait, ugyanis jövő héten nagy valószínűséggel újabb mediterrán ciklon érkezik nagy havazással.

Pénteken északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik, majd estefelé szakadozik a felhőzet, délelőtt a déli területeken lehetnek még gyengébben felhős körzetek. Több helyen valószínű kisebb csapadék; északkeleten hó, délnyugaton, délen eső, másutt eső, havas eső, hó egyaránt előfordulhat. Kezdetben helyenként megélénkül a délnyugati szél, majd mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű, késő este -2, +3 fok várható.

 

szombat

  • Reggelre több helyen felhőzet, illetve köd képződhet, ami néhol tartósan megmaradhat.
  • Napközben nyugat felől vastagodó, növekvő felhőzetre számíthatunk, inkább csak rövid időre süthet ki a nap.
  • Helyenként hószállingózás, szitálás, estétől a Dunántúlon már havazás, havas eső is kialakulhat.
  • Többnyire mérsékelt marad a keleti, délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de a hosszabb ideig derült, havas tájakon -5 fok alá hűlhet a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül várható.

 

vasárnap

  • Éjjel borult időre számíthatunk több helyen kisebb havazással, majd napközben csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, és már legfeljebb néhol fordulhat elő hózápor.
  • Az északi, északkeleti szelet erős széllökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.

 

hétfő

  • A felhőátvonulások mellett több órára kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A keleti, délkeleti szél nagyobbrészt mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.

 

kedd

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé számíthatunk havazásra, a Dunától keletre havas esőre.
  • Az északi szelet sokfelé kísérik erős széllökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 6 fok között valószínű.

 

szerda

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Több helyen havazhat, nagyobb valószínűséggel a déli megyékben.
  • Az északi, északnyugati szél gyakran megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.