Többször is szükség lehet az esernyőkre a következő napokban

2022. november. 14 13:48

Változékonyabbra fordul az idő, kevesebb napfény jut, zömmel borongós időre készülhetünk. Több helyen is lehet kisebb-nagyobb eső a hét folyamán.

Kedden erősen felhős vagy borult lesz az ég az ország döntő részén, némi napsütés a déli, délkeleti megyékben, délután pedig már délnyugaton is lehet. Gyenge csapadéksáv vonul délnyugatról északkelet felé, így összességében több helyen is lehet kisebb eső, emellett helyenként szitálás is kialakulhat. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 10 fok között alakul, ahol kisüt a nap, ott 11, 14 fok is lehet.

 

SZERDA

  • A köd és rétegfelhőzet zsugorodik, kisebb körzetekben lehetnek napos időszakok is, majd nyugat felől egy front vastagabb felhőzete érkezhet.
  • A nap első felében a szitálás mellett helyenként fordul elő eső, a nap második felében főleg hazánk déli, délnyugati felén többfelé várható eső, zápor.
  • A déli, majd az északi, északkeleti szelet időnként élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Vékonyodik, többfelé felszakadozik a felhőzet, majd délutántól egy melegfront magasabbszintű felhőzete érkezik hazánk fölé nyugat felől.
  • Reggelig szórványosan fordul elő eső, zápor, napközben számottevő csapadék már nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti, majd a Dunántúlon a déli, délkeleti szelet több helyen élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • A nap első felében helyenként, második felében több helyen lehet eső, zápor.
  • Északkeleten a határ közelében, illetve a hegyekben néhol havaseső, esetleg egy-egy hózápor is előfordul.
  • Helyenként megélénkül a délkeleti, majd a keleti, északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +6 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 11 fok között valószínű, szintén északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

 

SZOMBAT

  • Nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre van kilátás.
  • Többfelé számítani kell esőre, záporra.
  • Sok helyütt megélénkül az északi, északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Nagyrészt erősen vagy borult lesz az ég, majd a nap második felétől nyugat felől szakadozni, csökkenni kezdhet a felhőzet.
  • Kezdetben több helyen várható eső, zápor, néhol esetleg halmazállapotváltás is lehet, de nyugat felől csökken a csapadékhajlam.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között valószínű, északkeleten mérhetik az alacsonyabb értékeket.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.