Többször megázhatunk a hétvégén

2025. március. 21 13:17

A napos időt követően a hétvégén már gyakran lesz erősen felhős az ég és több alkalommal számíthatunk esőre, záporra is.

Szombaton az összefüggő, vastag felhőzet tovább terjeszkedve délutánra az északkeleti határvidéket is eléri – ekkortól viszont a Dunántúlon nyugat felől egyre szakadozottabbá válhat a felhőtakaró. Reggel, délelőtt is előfordulhat már helyenként (saras) eső, zápor, a nap második felében viszont már főként a Dunától keletre kiterjedtebb esőzésre kell számítani. A csapadék előfordulási esélye a nyugati, délnyugati vidékeken a legkisebb. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 19 fok között várható, de az Északi-középhegység tágabb környezetében, valamint az Észak-Alföldön helyenként ennél több fokkal hidegebb is lehet.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Címkék:,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatással nem kell számolni. Pár fokot melegszik az idő.

A légnyomás csökken.

Többször megázhatunk a hétvégén

1 / 6
Vasárnap több alkalommal erősen megnövekedhet a felhőzet, de emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok előfordulnak. Kora délutánig egy csapadékzóna vonul át délnyugat ...felől északkelet felé az országon, melyből többfelé várható eső, zápor. Délután, este már inkább csak elszórtan alakulhat ki zápor, néhol esetleg zivatar. Délkeleten a legkisebb a csapadék esélye. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharos lökések is kísérhetik. A hajnali 3, 10 fokról délutánra általában 15 és 21 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósabban borult, csapadékos északkeleti tájakon mindössze 10 fok körüli csúcsértékre számíthatunk.
Fotó megosztása: