Újabb fagyok fenyegetik az ébredő természetet

2020. március. 28 13:12

Markáns hidegfront vet véget a hétvégi melegnek, jelentős lehűlés várható a jövő hét elején. Nagy területen visszatérnek az éjszakai fagyok is.

Vasárnap a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, és elsősorban a Dunától keletre és Dél-Dunántúlon elszórtan zápor, néhol zivatar is előfordulhat. A Szécsény-Szeged vonaltól nyugatra megélénkül, sőt a Dunántúl nyugati és északi részein meg is erősödik az északnyugati szél, emellett pedig zivatar környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul, de elsősorban az északi völgyekben gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Hidegfront érkezik észak felől, hatására megnövekszik a felhőzet, de a Dunántúl egyes részein és északkeleten rövid napos időszakok is előfordulhatnak.
  • Reggelig a Dunától keletre esőre, havas esőre, az Alpokalján pedig kis mennyiségű hóra is számíthatunk, napközben viszont már csak a Duna-Tisza közén lehetnek záporok.
  • A Dunántúlon az északnyugati, az Alföldön az északkeleti szelet kísérhetik erős, néhol viharos lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 7 fok között várható, de délkeleten akár 8, 10 fok is lehet.

 

KEDD

  • A vastag felhők a nap első felében elvonulnak, kisüt a nap, de délután erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • Csapadékra nagyobb eséllyel éjszaka és délután számíthatunk havas eső, hózáporok formájában.
  • Az északi, északkeleti szél az Alföldön megerősödhet, de záporok idején is előfordulhat átmeneti szélerősödés.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +2 fok között várható, de az északi völgyekben ennél néhány fokkal hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Többórás napsütés várható nappali gomolyfelhő képződéssel.
  • Helyenként záporok kialakulhatnak.
  • Az egyre inkább délire forduló szél csak a Dél-Alföldön élénkülhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -2 fok között várható, de a fagyzugokban -8, -10 fokig is lehűlhet a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Több órás napsütés várható, de átmeneti felhőzet-növekedés előfordulhat.
  • Legfeljebb a déli tájakon hullhat kis mennyiségű eső.
  • A déli, délnyugati szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes eloszlásban -8 és 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • Napos idő várható kevés felhővel. A déli megyék felett azonban – nagyobb bizonytalanság mellett – több lehet a felhő.
  • Délen kisebb eső előfordulhat.
  • A déli szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Átmenetileg nem kell fronthatással számolni, de a jelentős nyomásemelkedés miatt a nagyon érzékeny idegrendszerűek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.