Újabb villámfényes éjszaka előtt állunk

2022. június. 03 13:53

Estétől, kezdetben a Dunántúlon, majd egyre keletebbre zivatarok alakulhatnak ki, melyeket felhőszakadás és jégeső kísérhet. Szombaton a sok napsütés mellett változékony, elszórtan záporos, zivataros időre számíthatunk.

Szombaton a nap első felében a középső, majd egyre inkább csak a keleti megyékben lehet felhős idő, és itt alakulhat ki zápor, zivatar. Ezzel együtt nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, legkésőbb a keleti határszélen – hozzávetőlegesen a déli órákban – is kisüt a nap. Napközben újra gomolyfelhők képződnek, amelyekből szórványosan alakul ki helyi jelleggel zápor, zivatar. Az északnyugati szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Általában napos időre számíthatunk kevés felhővel. Délutántól a nyugati országrész fölé vastagabb felhők sodródhatnak.
  • Nyugaton estétől zápor, zivatar már kialakulhat.
  • Az északi szél megélénkül, az északkeleti megyékben erős széllökés is lehet.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 13, 18 fok között alakul, de az északi völgyekben 10, 12 fok is lehet.
  • Délután 25, 30 fok várható.

 

HÉTFŐ

  • Az ország keleti, északkeleti felén többnyire napos idő valószínű, másutt több felhő ígérkezik.
  • Hazánk keleti, északkeleti felén csapadékmentes idő várható, főként a Dunántúlon több helyen kialakulhat zápor, zivatar.
  • Az északkeleti szél megélénkül, zivatarok környezetében megerősödik.
  • Hajnalban 13, 18 fok valószínű, de az északi völgyekben hidegebb is lehet.
  • A csúcsérték az ország északnyugati részén 23, 24, délkeleti tájain 30, 31 fok közelében várható.

 

KEDD

  • Nagyrészt napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, estefelé nyugat felől hidegfront felhőzete közelíti meg hazánkat.
  • Zápor, zivatar előfordulhat, nagyobb valószínűséggel a Dunántúlon.
  • Az északkeleti szél mérsékelt marad, de zivatarok környékén lehet átmeneti szélerősödés.
  • A hajnali 10, 18 fokról délutánra 25, 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

SZERDA

  • A Dunántúlon erősen felhős vagy borult időre van kilátás, másutt még többórás napsütésre számíthatunk.
  • A Dunántúlon többfelé várható zápor, zivatar, sőt tartós esőnek is van esélye, másutt többnyire csapadékmentes idő valószínű.
  • Az északnyugatira, északira forduló szél a Dunántúlon megerősödik, zivatar környékén viharossá fokozódik.
  • A hajnali hőmérséklet 13, 19 fok között várható.
  • Délutánra a nyugati tájakon 20, 21, a délkeleti megyékben 31, 32 fokig melegszik fel a levegő.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Az ország nyugati részén már többnyire napos idő ígérkezik gomolyfelhőkkel, másutt szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Elszórtan valószínű zápor, zivatar.
  • Az északi szél élénk, helyenként erős lesz.
  • Hajnalban 13, 21, délután 20, 28 fok valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.