Vasárnap keveset látjuk a napot

2017. október. 07 11:59

Északnyugat felől ismét nedvesebb, de továbbra is hűvös léghullámok áramlanak fölénk, emiatt csak kevés napsütésben reménykedhetünk.

Vasárnap gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. Elszórtan, nagyobb eséllyel északon kisebb eső, zápor is valószínű. A nyugati, északnyugati szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

 

hétfő

  • Észak, északkelet felől csökken a felhőzet, legtovább a délnyugati megyékben marad felhős az ég. A középső országrészben több órás napsütés valószínű.
  • Délnyugaton futó zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szél több helyen erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

 

kedd

  • Nyugat, északnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • A nyugati szél néhol megerősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban 1 és 8, délután 13 és 18 fok között valószínű.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délután, este szakadozik a felhőzet.
  • Elszórtan kisebb eső, zápor is kialakulhat, délnyugaton legkisebb a csapadék esélye.
  • A délnyugati, nyugati szél időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között valószínű.
  • Északkeleten lesz a hűvösebb.

 

csütörtök

  • Napos és erősen felhős területek egyaránt lesznek.
  • Helyenként lehet kisebb eső, zápor.
  • A nyugati szél néhol megerősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban 4 és 10, délután 13 és 19 fok között valószínű.

 

péntek

  • Napos és erősen felhős területek egyaránt lesznek.
  • Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati szél több helyen megerősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban 5 és 11, délután 16 és 20 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.