Viharos széllel ér véget a hét

2020. január. 04 13:05

Az átvonuló hidegfront után országszerte kisüt a nap, de a viharos szélben kifejezetten hidegnek fogjuk érezni az időt.

Vasárnap gyengén vagy közepesen felhős ég mellett többórás napsütés várható, legfeljebb keleten lehet egy-egy futó hózápor. Az északi szél nagy területen erős, sőt viharos lesz, csak délutántól mérséklődik majd lassanként a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Az ország nagyobb részén gyengén felhős, napos időre számíthatunk, inkább csak az északi és a nyugati tájakon lehet átmenetileg kissé több felhő.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A Dél-Alföldön délelőtt még megélénkül az északi szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között valószínű.

 

kedd

  • Napközben megnövekszik a felhőzet, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk.
  • Az éjszaka folyamán pára-, ködfoltok képződhetnek.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és -10 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között valószínű.

 

szerda

  • Eleinte változóan felhős idő várható, majd napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet.
  • A nap második felétől szórványosan alakul ki csapadék.
  • Az északkeleti tájakon vegyes halmazállapotra (havas esőre, ónos esőre, fagyott esőre) lehet számítani, másutt inkább eső, zápor várható.
  • A nyugatias szél helyenként megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -8, a hidegebb a kevésbé felhős részeken lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között valószínű, magasabb értékek a nyugati vidékeken várhatók.

 

csütörtök

  • A felhőzet fokozatosan vékonyodik, szakadozik, egyre több helyen süt ki a nap.
  • Napközben számottevő csapadék már nem valószínű.
  • Az északnyugati szél helyenként megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között várható.

 

péntek

  • Hajnalban pára-, köd képződhet, amelynek nagyobb része napközben feloszlik, ezt követően alapvetően gyengén felhős idő várható többórás napsütéssel.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A nyugati, délnyugati szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.