Viszlát, nyár!

2024. szeptember. 06 7:28

A hétvégén még sok napsütésben, nyárias időben lehet részünk, majd hétfőtől jelentősen megváltozik az időjárás. Csapadékkal, az ilyenkor szokásoshoz közelítő hőmérsékletekkel megérkezik a koraősz.

Pénteken a felhőzet szakadozva tovább halad északkelet felé, de az északkeleti tájakat kevésbé éri el, így arrafelé, illetve délutántól már délnyugaton is több napsütésre, kevesebb felhőre számíthatunk. Összességében nagyjából a Győr-Szeged vonal szélesebb sávjában lesz erőteljesebb a felhőképződés. Eleinte délnyugaton, nyugaton, majd egyre inkább a középső országrészben alakulhatnak ki szórványosan záporok, zivatarok. A keleties szél több helyen megélénkül, a zivatarokat erős széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27 és 33 fok között, a késő esti 22 és 25 fok között várható. 

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése

 

 
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Kezdetben még nincs fronthatás, aztán este egy hidegfront átrobog az éjszaka folyamán felettünk. Nyomában a szél megerősödik, ami csökkenti a hőérzetet. Gyakoribb lehet a fejfájás, migrén, szédülés. Vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok jelentkezhetnek és felerősödhetnek az ízületi és reumatikus fájdalmak.

A légnyomás csökken.