Ciklon örvénylik fölöttünk

2017. szeptember. 02 12:20

A csapadékos, szeles időjárást egy ciklon okozza, amely épp a Kárpát-medencén keresztül vonul át. Vasárnap estig hűvös, borongós időre kell számítani.

Holnap is erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak rövid időszakokra szakadozhat fel a felhőzet. Reggel, délelőtt főként a Dunától keletre várható további eső, zápor, akár kiadós mennyiségű csapadék is hullhat. Délután másutt is előfordulhat többfelé eső, zápor. Az északi szél megerősödik, a Dunántúlon egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

 

hétfő

  • A gyakran változó felhőzet mellett legnagyobb eséllyel a Dunántúlon lehet több órás napsütés.
  • Főként a Dunától keletre várható eső, zápor.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

 

kedd

  • Eleinte változóan felhős idő várható, majd észak felől megnövekszik a felhőzet.
  • A nap második felében elszórtan eső, zápor kialakulhat.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

 

szerda

  • A gyakran változó felhőzet mellett a legtöbb napsütés a Dunántúlon valószínű.
  • Elsősorban a Dunától keletre alakulhat ki eső, zápor.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul, északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

 

csütörtök

  • A változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap.
  • Néhol kisebb eső, futó zápor előfordulhat.
  • Élénk lesz a nyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

 

péntek

  • A változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap.
  • Néhol kisebb eső, futó zápor előfordulhat.
  • Gyenge marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás