Egy fontos dolog, amire Trumpnak érdemes lenne odafigyelnie

2017. július. 02 17:13

Kutatók hívják fel a világ politikusainak figyelmét a tudományos bizonyítékokra, hogy akár a teljes ökoszisztéma összeomolhat, ha nem vesszük komolyan az éghajlatváltozást.

A világ képes annyi széndioxidot kibocsátani, hogy a Párizsi egyezmény célpontja kútba essen. Az egyezmény ugyanis azt célozta, hogy a következő 4-26 évben 1,5-2 fok közötti globális hőmérséklet emelkedés alatt tartsa az éghajlatváltozás ütemét.

A teljes Föld üvegházgáz kibocsátása az elmúlt időszakban meredeken növekedett, aztán az utóbbi időben stagnálni látszik. 2020-tól azonban csökkennie kell az értékeknek. Azzal, hogy az USA kilépett az egyezményből, ez egyre nehezebben elképzelhető előirányzatnak tűnik.


2020 más szempontból is fontos; a fizikával többet kell foglalkoznunk, mint a politikával. Ha 2020-ra nem változtatunk a kibocsátási szinteken, vagy nem tartjuk azt, az egyezményben megcélzott hőmérséklet növekedés nem lesz tartható többé. A globális kibocsátás csökkentése monumentális feladat, de a kutatások arról árulkodnak, hogy szükséges és véghez kell vinni.

1880 óta a Föld hőmérséklete 1 fokkal emelkedett az emberi forrásból származó üvegházgázok miatt. Ennek következtében Grönlandon és az Antarktiszon csökken a jégtakaró. Az Északi sarkon szép lassan eltűnik a nyári jégtakaró.  A korallzátonyok szenvednek a meleg tengervíztől és hamarosan kihalnak. A teljes élővilág összeomlani készül. Az egyre erősödő hőhullámok szociális hatásai, az aszály, a tengerszint növekedése hajthatatlanul bekövetkezik és először a legszegényebbeket és a leggyengébbeket éri utol.

Az emberiség jelenleg 41 gigatonna széndioxidot bocsát ki évente. Az előrejelzések szerint 2030-ban az emisszió várhatóan eléri a 54-56 milliárd tonna szén-dioxid ekvivalenst, ami 12-14 milliárd tonnával lesz több, mint ami ahhoz szükséges, hogy tartható legyen a 2 Celsius-fok alatti küszöb. Hozzávetőlegesen egymilliárd tonna kibocsátás nagyjából egyenlő az Európai Unió tagállamainak közlekedésével.

Senkinek nem érdeke a drasztikus változtatás és csökkentés. Egy fokozatos csökkentést tud a világgazdaság lekövetni.


Az embereknek nem szabad feladni a reményt. A Párizsi Egyezmény ugyanis tartható, ha 2020-tól a kibocsátás elkezd csökkenni. Ehhez a világ politikai vezetőit rá kell venni, hogy vegyék szárnyaik alá a klímakutatókat és támogassák az éghajlatváltozást jobban megismerni célzó kutatásokat. Mert minden késedelem hamarosan emberéletekbe kerülhet és az emberi jólétet fenyegeti.

Nincs idő várakozni, minden országnak bele kell fogni a megújuló energiaforrás 100%-os kiaknázásába és alkalmassá tenni az energia piacot a zöld energia terjesztésére.

Mindig lesznek olyanok, akik homokba dugják a fejüket és figyelmen kívül hagyják a klímaváltozás veszélyeit.

De maradjunk optimisták és akkor mindig leszünk elegen, hogy legyőzzük ezt a tehetetlenséget, összefogjunk és együtt cselekedjünk merészen.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.