Éjszaka ránk kacsintott a Borisz ciklon szeme

2024. szeptember. 15 9:15

A Borisz névre keresztelt ciklon már csütörtök óta Közép-Európa felett örvénylik. Hatalmas mennyiségű esőt és többfelé szélvihart okozva.

A ciklon középpontja (szeme), azaz a legalacsonyabb nyomású terület vasárnapra virradó éjszaka éppen hazánk fölött vonult át. Az alábbi térképen látható, hogy vasárnap hajnali 3 órakor a ciklon centruma épp hazánk középső területei felett volt. Egy ciklon középpontjának az átvonulása hazánk felett ritka eseménynek számít. Évente csupán 1-2 alkalommal fordul elő. 

Térkép forrása: met.hu

A szélmezőben is megfigyelhető, ahogy a levegő az óramutató járásával ellentétesen a középpont felé áramlik. Az alábbi térképen látható, hogy a Dunántúlon viharos északnyugati, míg a Tiszántúlon élénk délkeleti szél fújt éjjel 3 órakor.

A műholdfelvételen is szépen kirajzolódik a ciklon felhőörvénye Közép-Európa felett.

Térkép forrása: https://www.wetterzentrale.de/

A ciklon egészen keddig térségünk felett fog örvényleni, addig további jelentős csapadékra számíthatunk, majd a hét közepétől sokkal kellemesebbre fordul időjárásunk.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Egy mediterrán ciklon hidegfrontja vonul át felettünk. Jelentős változást az időjárásban nem okoz, de nedvesebbé válik a levegő. Az időjárás érzékenyek azonban kellemetlen tüneteket tapasztalhatnak.

A légnyomás csökken.