Érkezik a szél, figyelmeztetnek

2024. február. 22 22:55

Nyugat felől fokozatosan vastagszik a felhőzet, délutántól pedig a szél is egyre erősebben fúj. Elsőfokú figyelmeztetés érvényes a Dunántúl nyugati részén.

Csütörtökön a déli órákra egyre többfelé megerősödik a délnyugati irányú szél, melyet a Dunántúl nyugati, északnyugati felén a délutáni órákban és az éjszaka első felében viharos (ált. 60-80 km/h) lökések is kísérhetnek. Péntek hajnalra némileg veszít erejéből a légmozgás. Péntek napközben már veszélyes időjárási jelenség nem várható.

A HungaroMet Nonprofit Zrt. elsőfokú figyelmeztetést adott ki csütörtökre és péntek hajnalra a 70 km/órát meghaladó széllökések veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala vármegyére vonatkozóan.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fagyos reggelek következnek. Meghozta a sarkvidéki hideget a hidegfront, ami átvonult tegnap hazánkon. Nyomában még ma is erős lesz a szél. A kellemetlen tünetek fokozatosan elmúlnak. A hideg idő főként az idősek, krónikus betegek és a keringési problémákkal élők számára veszélyes. Alacsony hőmérsékleten az erek összehúzódnak, ami vérnyomás-emelkedést okozhat, növelve a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

A légnyomás nem változik.