Fagy volt a Bükkben, ez az idei nyár eddigi rekordja

2024. július. 29 16:04

Bár a kánikula ezen a nyáron több csúcsot is megdöntött, most egy fagyos hírnek is jutott hely, hiába a forróság.

Hétfő reggel a Bükk-fennsíkon, a Mohos-töbör nevű részen 2024 nyarának idáig leghidegebb hőmérsékletét mérték: hajnalban -3,7 fokot regisztráltak a Miskolci Egyetem-Földrajz-Geoinformatika Intézet műszerei.

Ez különösen meglepő, mivel vasárnap délután még 30,1 fokos kánikula volt ugyanitt, tehát a hőmérséklet kevesebb, mint egy nap alatt óriásit zuhant, majd néhány fokkal fagypont alatt állt meg.

Vasárnap Magyarország más részein ugyanakkor 35 fok feletti időjárás sem volt ritka. Hőségnap, azaz 30 fokot meghaladó nap volt a Bükk-fennsíkon is, de délután egy gyors mozgású hidegfront kelt át az országon, amely lassú hőmérséklet-csökkenést hozott.

A naplementével, illetve a front elvonulásával a fennsík környezetében kedvező kisugárzású körülmények jöttek létre. Vagyis elállt a szél, kiderült az ég, és a hőmérséklet csökkeni kezdett a fennsík töbreiben.

A hőmérséklet zuhanása a mélypontot hétfő hajnalban 05:30-kor érte el, amikor beállt az idei nyár (eddigi) legalacsonyabb hőmérséklete, vagyis a -3,7 °C fok. 

A töbör mikroklímája nagyon egyedi, így a nyári fagyos nap egyáltalán nem meglepő. Hasonló mikroklímával nem rendelkező, de magasabban fekvő területeken több mint 10 fokkal volt magasabb a hajnali minimum-hőmérséklet.

Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.