Fülledt, zivataros napunk lesz

2017. június. 06 5:01

Egyre nedvesebb levegő áramlik fölénk, már a délelőtti óráktól zivatarok kialakulására kell számítani. Fülledt idő lesz.

Gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, emellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Többfelé alakul ki zápor, zivatar, amelyeket helyenként jégeső, felhőszakadás kísér. A veszélyes időjárási események alakulásáról folyamatos tájékoztatást nyújtunk veszélyjelzés oldalunkon. Megélénkül, helyenként meg is erősödik a délies szél, amely az esti óráktól a Dunántúlon északnyugatira fordul, és viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet továbbra is több fokkal az ilyenkor szokásos felett,  26 és 31 fok között alakul.

szerda

  • Délelőtt csökken, majd a délután második felében nyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet.
  • Főként keleten lehet zápor, kis eséllyel zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Csökken a felhőzet, országszerte sok napsütésre számíthatunk.
  • Reggel még elszórtan lehet zápor, majd napközben már nem lesz csapadék.
  • Élénk, időnként még erős lesz az északnyugati szél, estére jelentősen mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 25 fok között valószínű.

 

péntek

  • Napos idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között valószínű.

 

szombat

  • Északon időnként megnövekszik a felhőzet, délen jobbára napos idő valószínű.
  • Csapadék nem várható.
  • A délnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Gyengén felhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • Az északi, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.