Hat vármegyében még tartja magát a viharos szél, figyelmeztetnek

2024. december. 25 22:02

Az északias irányú szelet továbbra is nagy területen kísérhetik erős, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten még olykor viharos lökések. Este azonban már mindenütt elkezd veszíteni erejéből a szél.

Szerdán a Nyugat-Dunántúlon, kiemelten a Balaton tágabb környezetében, illetve északkeleten a szélre érzékeny területeken a nap első felében még előfordulhatnak ~60-70 km/h körüli lökések, ezt követően veszélyes időjárási jelenség már nem valószínű.

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki ezért a viharos szél miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Somogy, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Újabb hidegfront érkezik, ami újabb pár fokos lehűlést hoz. A szél ismét megerősödik, ami csökkenti a hőérzetet. A frontérzékenyeknél még előfordulhat fejfájás, migrén, fáradékonyság vagy vérnyomás-ingadozás.

A légnyomás emelkedik.