Látványos csillaghullás az év első hosszú hétvégéjén

Az évkezdet legfontosabb szabad szemmel is megfigyelhető csillagászati eseménye minden kétséget kizáróan a Quadrantidák meteorraj megjelenése, amely évről évre január első napjaiban válik aktívvá. A raj december 28. és január 12. között hullajtja csillagait, de az igazi látványosságot egy rövid, intenzív csúcsidőszak adja. A maximum január 3-án éjszaka, illetve január 4-én hajnalban várható, amikor a raj radiánsa már kellően magasan jár az égen.

A Quadrantidák különlegessége, hogy ideális körülmények között óránként akár 80 hullócsillagot is produkálhat, ezzel pedig a legismertebb meteorrajokkal is felveszi a versenyt. Ennek ellenére jóval kevesebb figyelmet kap, részben azért, mert a januári hideg és a gyakran kedvezőtlen időjárás sokakat visszatart a megfigyeléstől. Az idei évben a helyzetet tovább nehezíti a szinte teljes telihold, amely erősen megvilágítja az eget, és elsősorban a halványabb meteorok észlelését teszi nehezebbé.

A meteorraj neve és eredete

A Quadrantidák elnevezése első hallásra zavarba ejtő lehet, hiszen radiánsa – az a pont, ahonnan a hullócsillagok látszólag érkeznek – nem egy ma is használt csillagképhez kötődik. A jelenség eredete a 18. század végére nyúlik vissza, amikor Jérôme Lalande francia csillagász egy új csillagképet javasolt az égbolt ezen területére. Az általa elnevezett Quadrans Muralis, vagyis Fali Kvadráns csillagkép 1795-ben született, és több mint egy évszázadon át szerepelt a csillagtérképeken.

Amikor a 19. század elején felismerték, hogy a január eleji hullócsillagok egy visszatérő meteorrajhoz tartoznak, annak radiánsa még ebben a csillagképben helyezkedett el, így a raj a Quadrantidák nevet kapta. Bár a Quadrans Muralist az 1922-ben elfogadott modern csillagképlistáról végül törölték, a meteorraj neve megmaradt, emléket állítva egy mára eltűnt konstellációnak.

A Quadrantidák nemcsak nevükben, hanem eredetükben is kilógnak a sorból. A legtöbb meteorraj üstökösökhöz köthető, ám ennél a rajnál a kutatók egy mindössze 3 kilométer átmérőjű kisbolygót, a 2003 EH1 jelű égitestet azonosították szülőobjektumként. Ez önmagában is ritkaság, hiszen a kisbolygók általában nem hagynak maguk után kiterjedt törmelékfelhőt.

A vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy a 2003 EH1 valójában egy egykori üstökös, az 1490-ben feljegyzett C/1490 Y1 maradványa lehet. Ez az objektum hagyta hátra azt a viszonylag kis kiterjedésű porfelhőt, amellyel a Föld minden év januárjában találkozik. A felhő pályája csak rövid időre metszi bolygónk útját, ezért a Quadrantidák csúcsa mindössze néhány óráig tart, jóval rövidebb ideig, mint más nagy meteorrajok esetében.

Mikor érdemes az eget figyelni?

A meteorok többsége az előrejelzések szerint január 3-án késő este, nagyjából 22 óra körül érkezik, de a radiáns elhelyezkedése miatt a január 4-i hajnali órák kínálják a legjobb megfigyelési esélyt. Hajnalban a radiáns a keleti égbolton közel 60 fokos magasságba emelkedik, ami kedvez a meteorok észlelésének.

A Hold ugyanakkor 99 százalékos fázisban, viszonylag magasan jár majd az égen, így főként a halványabb, 3–6 magnitúdós meteorok észlelése lesz nehéz. A Quadrantidák azonban bővelkednek fényes tűzgömbökben is, amelyek még ilyen körülmények között is látványos élményt nyújthatnak.