Mutatjuk, hol lehet a felhők mellett látni a meteorzáport

2017. október. 20 16:08

Az Orionida meteorzáporról köztudott, hogy a legfényesebb és a leggyorsabb az egész évben. A meteorhullás több hétig is el szokott tartani, de ezen a hétvégén éri el csúcspontját.

Az Orionidák meteorzápor eléri a csúcspontját ezen a hétvégén. Főleg a hétvége első felében gyönyörködhetünk a csillaghullásban. A sok felhő és a köd azonban megnehezíti a jelenség megfigyelését.

A hullócsillageső maximuma október 21-re esik, ami azt jelenti, hogy éjfél és napkelte között akár 15-20 darabot is elcsíphetnek óránként. A szerencsések viszont már péntek este is kiszúrhatnak néhányat, az Orionidák egyes meteorjai ugyanis megérkeztek, és október 2-től egészen november 7-ig érdemes miattuk kémlelni az eget. A legjobb, ha az Orion csillagkép irányába néztek majd (hajnalban ez déli irányban lesz található), a legtöbb ugyanis ezen a ponton szeli át az égboltot.
Ez a meteorraj a Halley üstökös által hagyott törmeléknek köszönhető. A Föld ugyanis belesodródik az üstökös nyomában maradt hulladékba. Az Orionidák 80 meteort produkálnak óránként, bár idén kicsit ennél kevesebbre van kilátás. A csillagkép nyugati széléből érkeznek a meteoritok.

Ebben az évben épp ilyenkor a Holdfázis első negyedében vagyunk. Emiatt kevesebb a fényszennyezés. de azért érdemes a városokból kisebb fényszennyezésű területekről szemlélni a meteorshowt.

A felhők viszont annál nagyobb nehézséget jelentenek.

Péntekről szombatra virradó éjszaka lesz időjárási szempontból még a legkedvezőbb. Az este a nyugati és északkeleti területeken makacsul megmaradt ködfoltokat leszámítva derült idővel indul, aztán északnyugat felől egyre nagyobb területen árad szét a köd az országban. hajnalra, már országszerte felhős, ködös időre van kilátás. A megfigyelésre inkább az éjszaka első fele lesz alkalmas.

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka hazánk nagy részén borult lesz az ég. Kevéssé felhős területek csak Bács-Kiskun, Baranya és Somogy megyében lehetnek.

Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka országszerte borult idő várható, így egyáltalán nem lehet az égen hullócsillagokat látni.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.