Nagyon nagy a baj a sarkvidéken

2017. április. 12 6:06

Ausztráliánál nagyobb kiterjedésű fagyott talaj, vagyis permafroszt olvadhat ki és szabadíthat fel üvegházhatású gázokat, ha nem sikerül a felmelegedést megfékezni.

A permafroszt, vagyis a legalább két éve fagyott talaj a korábban véltnél érzékenyebb a felmelegedésre a kutatók szerint, akik elsőként becsülték fel, mekkora terület olvadhat fel a klímaváltozás miatt.

A leginkább a magas számú szélességi körök vidékén, főként az Északi-sarkvidéken található permafroszt nagy mennyiségű szén-dioxidot és metánt tartalmaz, mely a talaj olvadásával felszabadul és a légkörbe jut.

A bolygó 1 Celsius-fokos melegedésével négymillió négyzetkilométer fagyott talaj olvad fel, a kétfokos emelkedés azt jelentené, hogy a Föld permafrosztjának több mint 40 százaléka veszik el.

A 2015-ös párizsi klímaegyezmény az iparosodás előtti hőmérséklethez képest “jóval 2 Celsius-fok alatt” akarja tartani a felmelegedés mértékét, ehhez majdnem 200 ország fogott össze. A felmelegedés jelenlegi üteme mellett azonban szinte minden permafroszt elveszhet.
Becslések szerint 35 millió ember él fagyott talaj fölött emelt településeken, az olvadás miatt a föld instabillá válhat alattuk, épületek, utak omolhatnak össze a kutatók szerint.

“Azt reméljük, a permafrosztolvadás mértékének pontosabb felmérése segít jobban megérteni a globális felmelegedés következményeit és befolyásolhatja az ezzel kapcsolatos intézkedéseket” – írta közleményében Eleanor Burke, a Met Office permafrosztkutatója.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.