Kedden is folytatódik a tavaszi idő

2017. február. 27 10:00

Sokat fog sütni holnap a nap, de a széldzsekiket nem szabad majd otthonfelejteni.

Holnap nem várható eső. Változóan felhős lesz az ég de több órán keresztül sütni fog a nap. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos lökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Előrejelzés

Szerda:

  • Eleinte túlnyomóan borult lesz az ég.
  • Később csökken a felhőzet.
  • Reggel még sokfelé valószínű eső.
  • De megszűnik a csapadék a kora délutáni órákra.
  • Budapest tágabb környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9 fok között valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül alakul.

Csütörtök

  • Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet.
  • De emellett rövidebb-hosszabb időszakokra kisüt a nap.
  • Elszórtan – főként északon – zápor előfordulhat. A délnyugati szél élénk, többfelé erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet +10, 15 fok között alakul.

Péntek

  • A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

Szombat

  • Fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati szél nagy területen erős, a Dunántúlon több helyen viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 19 fok között alakul.

Vasárnap:

  • Fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel.
  • Nyugaton meg is vastagszik a felhőzet.
  • A Dunántúlon a nap második felében elszórtan már lehet zápor.
  • A déli szél megélénkül, többfelé meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14, 19 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell számítani. Holnap érkezik a következő front. A parlagfűre érzékenyek számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére, tapasztalhatnak orr- és szájnyálkahártya viszketést, orrfolyást, tüsszögést, szemviszketést.

A légnyomás emelkedik.