Még több eső jön, de hétvégre javulhat az idő

2017. április. 06 12:25

Holnap komoly eső várható az ország egész területén, de hétvégére enyhülés várható.

Holnap többnyire erősen felhős lesz az ég, csak estefelé szakadozik a felhőzet, és többfelé várható eső, zápor. Több helyen megerősödik, főként a Dunántúl északi felén viharossá fokozódik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között várható, de északkeleten néhol 0 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. Erős, viharos északnyugati szél várható a Dunántúl északi részén.

Orvosmeteorológia

Csütörtökön hideg fronthatásra számíthatunk, többeknél fejfájás, migrén jelentkezhet, erősödhetnek a görcsös panaszok. Emellett a több helyen viharossá fokozódó szél is okozhat kellemetlen tüneteket, rontja a komfortérzetünket is.

 

Előrejelzés
szombat

  • Gomolyfelhős, többé-kevésbé napos időre számíthatunk helyenként záporral.
  • Az északnyugati, északi szél napközben még többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de északkeleten, a szélvédett völgyekben egy-két fokkal hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

 

vasárnap

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, csapadék nem valószínű.
  • A változó irányú szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, talajmenti fagyra is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között várható.

 

hétfő

  • Napos idő várható gomolyfelhőkkel, legfeljebb késő délután a nyugati határnál és az Északi-középhegységben alakulhat ki néhol záporeső, esetleg zivatar.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

 

kedd

  • Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar.
  • Az északnyugatira, északira forduló szél sokfelé megerősödik, a Dunántúlon és zivatarban is, viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 22 fok között valószínű, a Dunántúl északi felén várható a 13, 15 fok.

 

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Nagy lesz a hőség a hét végéig. Fronthatás addig nem várható. A megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztása nagyon fontos ebben a melegben. Ebben az átmeneti időszakban a pázsitfűfélék virágpora jelenti a legnagyobb terhelést – koncentrációjuk jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat. A csalánfélék pollenkoncentrációja országosan magas, a hársé és a kevésbé jelentős allergének közé tartozó szelídgesztenyéé országosan közepes. Érdemes naptejet használni, mert könnyen le lehet égni az erős UV sugárzás miatt.

A légnyomás nem változik.