Nem fog örülni a mai időjárásnak

2017. április. 13 5:10

Egyre hővösebb és szelesebb lesz a héten az idő, ráadásul mától még esni is fog.

Elszórtan kisebb eső, zápor továbbra is lehet, az északkeleti és délnyugati határnál egy-egy zivatar sem kizárt. Délelőtt a délnyugati területek kivételével megerősödik, északon időnként viharossá fokozódik a nyugatira, északnyugatira forduló szél. A csúcshőmérséklet jellemzően 15 és 20 fok között valószínű, ugyanakkor délnyugaton ennél kissé melegebb is lehet. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Orvosmeteorologia

Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet, a reflexidő megnyúlhat, tartós álmosságérzés jelentkezhet. A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak. A vércukorszint alacsonyabbá válhat.

Előrejelzés

péntek

  • Gomolyfelhő-képződés és helyenként vastagabb fátyolfelhőzet mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szelet többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, helyenként talajmenti fagyra is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű, északkeleten lesz a hidegebb.

szombat

  • Mindenütt megnövekszik megvastagszik a felhőzet, napos időszakok főként keleten délelőtt lehetnek.
  • A délután második felétől egyre többfelé várható eső.
  • A változó irányú szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, helyenként talajmenti fagyra is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

vasárnap

  • Kezdetben borult időre kell számítani, majd napközben szakadozik a felhőzet, de délen marad a sok felhő.
  • Kezdetben többfelé, délután már kevés helyen várható eső, zápor.
  • Az északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között valószínű.

hétfő

  • Gyengén és erősen felhős időszakok váltakoznak, estétől növekszik meg erősen a felhőzet.
  • Elszórtan várható eső, zápor.
  • Az északnyugati szél többfelé erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

 

kedd

  • Felszakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, eleinte még többfelé, majd egyre kevesebb helyen várható eső, zápor.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik, időnként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

 

szerda

  • Változóan felhős időre számíthatunk, északkeleten néhol kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati szél délire, délkeletire fordul, és néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.