Nem lesz felhőtlen a hosszú hétvége

2017. április. 28 5:10

Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható.

Többfelé alakul ki csapadék; északnyugaton, nyugaton eső, másutt zápor, helyenként zivatar valószínű. A Dunántúlon és északon főként az északi, északnyugati, keleten a déli, délnyugati szél több helyen megerősödik. Zivatar, illetve intenzív zápor környezetében viharos széllökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet tág határok között, 7 és 27 fok között várható. A Dunántúl északnyugati részén lesz a leghidegebb, a Körösök vidékén pedig a legmelegebb. Késő estére 6 és 17 fok közé hűl le a levegő.

 

szombat

  • Nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet.
  • Keleten több helyen, nyugaton néhol valószínű eső, zápor. Az északnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 9, a Tiszántúlon 9 és 14 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

vasárnap

  • Keleten erősebb, nyugaton gyengébb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, főként keleten fordulhat elő elszórtan záporeső.
  • Az északi, északnyugati szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható.

hétfő

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, helyenként zápor előfordulhat.
  • A keleti, délkeleti szelet többfelé élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

kedd

  • Gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, elszórtan zápor, néhol zivatar előfordulhat.
  • A délkeleti, keleti szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

szerda

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett szórványosan várható zápor, zivatar.
  • Mérsékelt marad a változó irányú szél, csak zivatarban lehet szélerősödés.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás