Ilyen időről beszélünk, amikor a tavaszról beszélünk!!!!!!!

2017. május. 01 4:10

Melegszik az idő május első napjaiban: többfelé ismét 20 Celsius-fok felett alakulnak a maximumok, a hét közepén akár 27 fok is lehet. Sok napsütés várható, de záporok, zivatarok is lehetnek.

A nap nagy részében nem valószínű csapadék, délutántól keleten, délkeleten, estétől szórványosan másutt is számítani lehet záporesőre. A keleti, délkeleti szél a Dunántúlon többfelé megélénkül, néhol meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között várható. Késő estére 11, 16 fokra hűl le a levegő.

 

kedd

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható.
  • A hajnali órákban az ország nyugati és középső harmadában, napközben pedig a Dunától keletre számíthatunk záporra, keleten helyenként zivatarra.
  • Az északnyugatira forduló szél a Kisalföldön megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul, az alacsonyabb értékekkel északnyugaton, a magasabbakkal délkeleten.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 24 fok között várható, ugyanakkor északnyugaton néhol csupán 16, 17 fok valószínű.

 

szerda

  • A fátyolfelhők mellett erőteljes lesz a nappali gomolyfelhő-képződés.
  • Több helyen várható zápor, zivatar.
  • Gyenge marad a légmozgás, de zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 22 és 27 fok között alakul, de néhol csupán 20, 21 fok valószínű.

 

csütörtök

  • A több órás napsütés mellett erőteljes lesz a nappali gomolyfelhő-képződés.
  • Elsősorban a délutáni, kora esti időszakban több helyen alakul ki zápor, zivatar.
  • Mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet, viharossá fokozódhat a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

 

péntek

  • A több órás napsütés mellett erőteljes lesz a nappali gomolyfelhő-képződés.
  • Elsősorban a délutáni, kora esti időszakban több helyen alakul ki zápor, zivatar.
  • A Dunántúlon északnyugatira fordul és megélénkül, zivatarok környezetében pedig átmenetileg megerősödhet a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

 

szombat

  • Napos idő várható több-kevesebb gomolyfelhővel.
  • Az ország keleti felében elszórtan előfordulhat zápor, esetleg zivatar.
  • Gyenge marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

 

vasárnap

  • A több órás napsütés mellett erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható.
  • Szórványosan zápor, zivatar előfordulhat.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.