Napsütés váltja a zivatarokat

2017. május. 14 5:35

Többnyire napos idő várható, 20 fok feletti maximumokkal. Bár elszórtan záporok, zivatarok is előfordulhatnak.

A Nyugat-Dunántúlon és a déli megyékben elszórtan fordulhat elő záporeső, másutt csak elvétve eshet. Emellett nyugaton néhol zivatar is kialakulhat. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében viharos széllökések is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 14 és 19 fok közé csökken a hőmérséklet.

Veszélyjelzés mára

A Dunántúl nyugati, délnyugati felén napközben újból labilissá válik a levegő, és ott helyenként ismét kialakulhat zivatar. Zivatarhoz felhőszakadás (> 20-30 mm), jégeső (jellemzően 2 cm alatti jégátmérő) és szélerősödés (> 60 km/h) társulhat. Egy-egy intenzív zivatar sem kizárt, amelyet nagyobb méretű jég és kis eséllyel 70-80 km/h körüli széllökés kísérhet.

További részletek a riasztás térképünkön

 

Előrejelzés:

hétfő

  • Erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható.
  • Elsősorban a Dunántúlon, illetve a Duna vonalában alakulhat ki délután, kora este zápor, zivatar.
  • Az északkeleti szél helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 14 fok között, de északkeleten néhol csupán 7, 8 fok körül alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.

 

kedd

  • Napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Helyenként zápor, esetleg zivatar is kialakulhat.
  • Az északi szél helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

 

szerda

  • Kevés gomolyfelhő, sok napsütés, csapadékmentes idő várható.
  • Az északkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes idő várható.
  • A déli szél általában gyenge marad, csupán a Kisalföldön lehetnek élénk vagy erős széllökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul.

 

péntek

  • Napos idő várható kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül.
  • A déli szél helyenként megélénkül, a Kisalföldön erős széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

szombat

  • A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés várható, csapadék nem lesz.
  • A délkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.