Vége szakad a strandidőnek

2017. szeptember. 01 12:06

Holnaptól hűvösebbre fordul időjárásunk. A jövő hét közepéig szeles, gyakran csapadékos időre kell számítani, megérkezik az ősz.

Holnap a Dunántúlon jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt eleinte több órás napsütés valószínű, majd délutántól ott is erősen megnövekszik a felhőzet. Délelőtt még csak elszórtan, délután már délnyugat felől egyre több helyen várható eső, zápor, keleten zivatar is lehet. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A zivatarokat nyomon követhetik veszélyjelzés és radar térképeinken. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton csupán 20, míg keleten még 30 fok körül alakul.

 

vasárnap

  • A rövid napos időszakok mellett erősen felhős lesz az ég.
  • Több helyen várható eső, zápor, a Tiszántúlon még zivatar is kialakulhat.
  • Főként az ország keleti tájain jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás.
  • Az erős északi szelet a Dunántúlon egy-egy viharos széllökés kísérheti.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

 

hétfő

  • A Dunától keletre túlnyomóan borult lesz az ég, másutt már felszakadozik, csökken a felhőzet, több órára a nap is kisüt.
  • Keleten, északkeleten valószínű újabb eső, zápor.
  • Az északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon és a főváros térségében viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 17 és 22 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos északkeleti tájakon csupán 14, 16 fok körül alakul.

 

kedd

  • A Dunától keletre többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt változóan felhős idő várható.
  • Északkeleten még több helyen előfordulhat eső.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

 

szerda

  • Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, hosszabb napos időszakok a délkeleti országrészben lehetnek.
  • Többfelé várható kisebb eső, zápor.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

 

csütörtök

  • A néhány órás napsütés mellett északon többször megnövekszik a felhőzet.
  • Elsősorban északon fordulhat elő kisebb, jelentéktelen eső, zápor.
  • A nyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.