május 12.vasárnap
Az ország északkeleti felén kiderül az ég, de másutt is sok lesz a napsütés a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett. Hazánk délnyugati felén elszórtan várható zápor, zivatar, majd este fokozatosan mindenhol megszűnik a csapadék. Az északkeleti, északi szél a Dunától keletre több helyen megélénkül, északkeleten és zivatar környékén erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 24 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.
május 13.hétfő
Derült, napos időre számíthatunk helyenként gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Csapadék nem várható. A Dunántúlon a délkeleti, másutt az északkeleti szelet sokfelé élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban általában 5 és 11 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb is lehet. Délutánra 18 és 24 fok közé melegszik fel a levegő.
május 14.kedd
Derült, napos idő várható, főleg a délnyugati, déli tájakon helyenként gomolyfelhőkkel, a délnyugati határ közelében nem kizárt egy-egy zápor. A keleti, délkeleti szél időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul, de a szélvédett északkeleti részeken hidegebb lehet. A maximum 19 és 25 fok között valószínű.
május 15.szerda
Napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, majd estétől délnyugat felől már vastagabb felhősáv is érkezhet. Általában száraz idő várható, de főleg a délnyugati, nyugati országrészben helyenként előfordulhat záporeső. A délkeleti szelet élénk, időnként erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7, 12 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hűvösebb is lehet. A csúcsérték 21 és 27 fok között várható.
május 16.csütörtök
Erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Több helyen kialakulhat záporeső, zivatar. Északkeleten kisebb a csapadék esélye. A délkeleti szél sokfelé megerősödhet. A hőmérséklet hajnalban általában 8 és 14 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb lehet. Délutánra 21 és 27 fok közé melegszik fel a levegő.
május 17.péntek
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés, valamint a fátyolfelhők mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számítani lehet. Többfelé valószínű záporeső, zivatar. A délkeleti, déli szelet több helyütt erős széllökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 9 és 14, a délutáni órákban általában 20 és 26 fok között várható, de a tartósabban borult, csapadékos vidékeken alacsonyabb értékeket is mérhetnek.
május 18.szombat
A gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütésre van kilátás. Szórványosan előfordulhat záporeső, zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet a déli szél. Hajnalban 8, 14, a délutáni órákban 21, 27 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Úszik az otthonod, és te magad is, ami elkeserít téged, mert erőd már nem maradt mindenre. Próbálj meg ma pihenni, és holnap újult erővel nekivágni a munkának. Fáradtan nem fog menni.
Még több horoszkópKedves Bika! Sűrű nap lehet a vasárnap, ha nem állítasz fel egy rendszert. Csak azt csináld meg, ami nem tűr halasztást, a többi ráér. Neked is pihenned kell! Nagyon nehéz hét van mögötted!
Még több horoszkópKedves Ikrek! Vasárnap nem akarsz otthon ülni, akkor ne is tedd! Hívd fel a barátaid, a családod, és menjetek el valahova. Rátok fér a kikapcsolódás.
Még több horoszkópKedves Rák! Vasárnap semmihez nincs kedved, még főzni sem. Nagyon húzós volt számodra ez a hét, megérdemled a pihenést. Van azonban néhány dolog, amit mindenképpen meg kell csinálnod, azt oldd meg valahogy.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Ha szép lesz az idő, sportolj! Jót fog tenni a testednek és a lelkednek is. Feltöltődhetsz a jövő hét előtt, ami tele lesz feladatokkal és munkával.
Még több horoszkópKedves Szűz! Ma el akarsz tűnni mindenki elől, sok volt számodra a hét, úgy érzed mindenből és mindenkiből eleged van. Arra azért figyelj, hogy ne sértsd meg szeretteidet. Mondd el nekik, hogy egy kis magányra vágysz.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Ha a héten nem végeztél a teendőiddel, legyen az otthoni vagy munkahelyi, eszedbe se jusson ma folytatni őket. Pihenned kell, mert így is túlhajszoltad magad. Ha vasárnap sem lazítasz, akkor nem fogod bírni a jövő heti terhelést.
Még több horoszkópKedves Skorpió! A hét utolsó napján sok teendő vár rád. A lényeg, hogy ne ess pánikba, hanem végezd el a feladatokat szép lassan sorban. Minden a helyére kerül, meglásd!
Még több horoszkópKedves Nyilas! Vasárnap a pihenésé és a családé. Szervezzetek közös programot. A friss levegő mindenkinek jót fog tenni, még akkor is, ha az idő nem túl kegyes hozzátok.
Még több horoszkópKedves Bak! Vasárnap semmit nem akarsz csinálni, legszívesebben egész nap aludnál. Azért ne pazarold el az egész napot, hagyj időt a családodra is. Olyan ritkán látod őket, épp itt az ideje időt szakítani rájuk!
Még több horoszkópKedves Vízöntő! A vasárnap számodra nem tűnik túl könnyűnek. Rengeteg munka vár rád még a lakásban vagy a ház körül. Állíts fel egy fontossági sorrendet, mert időt kell hagynod a pihenésre is.
Még több horoszkópKedves Halak! A hét utolsó napján a legszívesebben kirándulnál. Akkor mi tart vissza? Keressetek egy közeli helyet, és menjetek el egy-két órára! Nagyon sokat fog segíteni ez a kikapcsolódás.
Még több horoszkóprekordok anno
-4,4
Szentgotthárd
1978
35,5
Ásotthalom
1958
orvosmeteo
Hidegfront
Egy gyenge hidegfront érkezik, de jelentősebb változékonyságra nem kell számítani az időjárásban. Felszakadozik a felhőzet. Az erős UV sugárzás miatt érdemes a déli órákban fényvédő krémet használni. Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A légnyomás nem változik.