Vasárnap hajnalban akár -10 fok is lehet

2021. március. 05 13:03

A hidegfront mögött szombat estére országszerte mérséklődik a légmozgás, emiatt vasárnap reggelre erős lehűlésre kell számítani.

Szombaton napos, gomolyfelhős idő várható, csapadék nem valószínű. Estére feloszlanak a gomolyok. Az északnyugati, északi szél a nap nagy részében élénk lesz, majd késő délutántól mindenütt mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 8 fok között várható.

 

vasárnap

  • Jobbára derült vagy gyengén felhős, napos, száraz időre van kilátás.
  • A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban -10 és -2, kora délután 5 és 10 fok között valószínű.

 

hétfő

  • A hosszabb-rövidebb napsütés mellett időnként erősebben megnövekedhet a felhőzet.
  • Az északkeleti vidékeken van esély egy-egy záporra, hózáporra.
  • Sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként megerősödik a délnyugati, majd északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -9 és -1, a csúcshőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

 

kedd

  • Általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A Tiszántúlon néhol megélénkül a keleti, északkeleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet -8 és 0, a maximum 5 és 11 fok között várható.

 

szerda

  • Általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A nyugati, majd déli szelet helyenként élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között várható.

 

csütörtök

  • A napsütés mellett változó vastagságú, összefüggőbb felhőzóna vonulhat északnyugatról délkelet felé.
  • Délelőtt még kicsi, délutántól nagyobb eséllyel fordulhat elő szórványos eső, zápor.
  • Sok helyütt megerősödik a délnyugati, nyugati szél.
  • A hajnali -5, +3 fokról 8 és 18 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
  • Északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékeket.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás