Több fokkal hűvösebb idő vár ránk a hét második felében

2022. november. 16 13:38

Lehűlés veszi kezdetét, jellemzően északkeletre jut a hidegebb idő. Az északkeleti tájakra emellett megérkezhetnek az első hópelyhek, és több helyen süllyedhet fagypont alá a hőmérséklet az éjszakai, hajnali órákban.

Csütörtökön az ország nyugati felén átmenetileg felszakadozhat a felhőzet és pár órára kisüthet a nap, míg kelet felé haladva túlnyomóan borult idő várható. Napközben a keleti, északkeleti országrészben előfordulhat gyenge eső, zápor, sőt a magasabban fekvő helyeken hózápor is kialakulhat, estétől az északnyugati részeken fordulhat elő gyenge eső. Az ország nagy részén az északnyugati, míg az északkeleti részeken az északkeleti szelet kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul, északkeleten lesz a leghidegebb.

 

PÉNTEK

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak estefele szakadozhat fel nyugaton a felhőzet.
  • Nyugat, délnyugat felől egyre többfelé elered az eső, délutántól az északkeleti, északi határnál az eső mellett már havas esőre, havazásra is van esély.
  • A délkeleti, majd az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül, utóbbi estétől meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között alakul, Borsodban lesz a hidegebb.

 

SZOMBAT

  • Eleinte még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben nagyobb területen is felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Éjjel az északi, északkeleti megyékben már mind több helyen havas esőre, havazásra vált a csapadék, reggelre elsősorban az északkeleti megyékben hóréteg is kialakulhat.
  • Reggelre mindazonáltal döntően megszűnik a csapadék, napközben általában száraz idő várható, majd estétől dél felől újra egyre többfelé elered az eső.
  • Hajnalban, reggel az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, napközben már mérsékelt lehet a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Túlnyomóan borult lesz az ég, csak nyugaton szakadozhat fel a felhőzet.
  • Dél felől egyre többfelé kell esőre számítani, helyenként átmeneti havas eső is lehet.
  • Az északi szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Nyugat felől van esély a felhőzet felszakadozására, keleten borult maradhat az ég.
  • Helyenként zápor, a hegyekben hózápor előfordulhat.
  • Az északnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul.

 

KEDD

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, keleten lehet némi napsütés.
  • Nyugat felől egyre több helyen valószínű eső.
  • A délkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás