A reggeli pára hamar feloszlik, utána pedig szikrázó napsütésben bízhatunk. Ennek köszönhetően november elejéhez képest kellemes időnk lesz csütörtökön.
Csütörtökön a pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű. Késő este 0, 5 fok lesz.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_p_nap_lo_domb
Pénteken hajnalra többfelé párássá válik a levegő, helyenként köd is képződik. Napközben a látási viszonyok javulását követően többnyire derült, napos, száraz idő várható, csupán az északkeleti, keleti megyék fölé sodródhatnak alacsonyszintű felhők. Eleinte gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú légmozgás, majd a nap második felében a keleti harmadban az északira, északkeletire forduló szél megélénkül, északkeleten olykor erős lökések is kísérhetik. A minimum általában -5 és 0 fok között várható, a fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. A csúcsérték 9 és 13 fok között alakul.
Fotó megosztása:
r2_szo_kod_piros
Szombaton hajnalra többfelé pára, foltokban köd képződik, helyenként alacsonyszintű rétegfelhőzet is lehet az égen. Ezek feloszlását követően napos, száraz idő várható fátyolfelhőkkel. A keleties szél az Alföldön még néhol megélénkülhet. Reggelre zömmel -5 és +2 fok közé hűl le a levegő, a fagyzugokban ennél hidegebb is lehet, míg a szelesebb alföldi részeken enyhébb idő valószínű. A csúcsérték 8 és 12 fok között alakul.
Fotó megosztása:
r3_v_nap_fatyol_dombok
Vasárnap a hajnali párásság, köd megszűnését követően általában napos időre lehet számítani, ugyanakkor délnyugat, nyugat felől átmenetileg megnövekedhet a felhőzet. Alapvetően száraz időre van kilátás, de a nap második felében a Dunántúlon és a középső országrészben már nem teljesen kizárt kisebb eső, zápor. A délkeleti, déli szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, Sopron térségében azonban élénk, erős lökések kísérhetik. Reggelre általában -5, 0 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. Kora délutánra 7, 13 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
r4_h_borult_varosi_latkep
Hétfőn a nyugat felől megnövekvő felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani. Helyenként előfordulhat eső, zápor. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.
Fotó megosztása:
r5_k_roka
Kedden változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan fordulhat elő eső, zápor. A szél átmenetileg északnyugatira, északira fordul és többfelé megélénkül, néhol meg is erősödhet. Hajnalban -4 és +8, kora délután 7 és 15 fok között alakul a hőmérséklet.
Fotó megosztása: