A leggazdagabbak az üvegházhatású gázok fő kibocsátói

Az éghajlatváltozás globális probléma. Eredete azonban kevésbé, mert nem egyformán járulunk hozzá: pontosan azok az országok szenvednek leginkább az éghajlatváltozás hatásaitól, amelyek a legkevésbé felelősek.

Míg a világ 195 országa írta alá a Párizsi Megállapodást, és miközben az ENSZ, az IPCC és az Európai Unió klímavészhelyzetről beszél, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a legtöbb vagyont felhalmozók az üvegházhatású gázok fő kibocsátói is.

A leggazdagabb 10 százalék felelős a szén-dioxid kibocsátás 50 százalékáért

A számok magukért beszélnek. Egy 2021-es tanulmány kimutatta, hogy a gazdagok aránytalanul nagy szénlábnyomot hagynak maguk után, és a globális kibocsátás részaránya, amelyért ők felelősek, növekszik.

2010-ben a háztartások leggazdagabb 10 százaléka bocsátotta ki a globális szén-dioxid 34 százalékát, míg a világ lakosságának alsó 50 százaléka csak 15 százalékát tette ki.

2015-ben a helyzet tovább romlott: a leggazdagabb 10 százalék volt a felelős a kibocsátás 49 százalékáért, míg a világ lakosságának legszegényebb fele 7 százalékot termelt.

Világosnak tűnik, hogy a leggazdagabbak szénlábnyomának csökkentése lehet a leggyorsabb módja annak, hogy elérjük a nettó nullát – az üvegházhatású gázok kibocsátását a lehető legközelebb nullára csökkentve.

A probléma az, hogy a magas fogyasztás kezelése nem szerepel a kormányok és a kulcsfontosságú döntéshozók napirendjén sem. Ez rossz hír a bolygó számára, és azon reményeink számára, hogy egyszer elérjük a nulla kibocsátást. Ez az oka annak, hogy a Greenpeace és az Oxfam 2022-ben Franciaországban nyilvános választási vitára tűzte a szupergazdagok autóinak kérdését.

Bár a gazdagabb háztartások energiahatékonyabbak, nagyobbak is és több helyük van a fűtésre és a hűtésre. Emellett a nagyobb anyagi lehetőségekkel rendelkezők nagyobb energiaigényű luxuscikkeket, kiegészítőket birtokolnak és használnak. A gazdagabb fogyasztók sokkal könnyebben viselik el a költségnövekedést anélkül, hogy magatartásukon változtatnának.

Egy másik példa: a legtöbb országban a Covid-19 világjárvány előtt az utasszállító légi közlekedésből származó kibocsátások fele a gyakrabban repülőgépre szélló emberek 1 százalékához köthető.

Az ilyen nagy erőforrás-fogyasztók politikai figyelmen kívül hagyása „elszalasztott lehetőség” az egyenlőtlenségek és a szén-dioxid-csökkentési lehetőségek kezelésére.

Az egyenlőtlenség környezeti szempontból nagyon költséges

Ez nem csak etikai kérdés. A gazdasági egyenlőtlenség környezetvédelmi szempontból költséges. Joel Millward-Hopkins kiszámította, hogy energia szempontjából ez kétszerese egy egyenlő társadalom fogyasztásának. Az ökológiai összeomlás és a gazdasági egyenlőtlenség napjaink legnagyobb kihívásai közé tartozik, és a két probléma teljesen összefonódik.

Ennek ellenére a világgazdaság továbbra is az ökológiai válság felé halad, és az egyenlőtlenségből fakadó energiaköltségek sokkal jelentősebbek, mint a népesség mérete. Még a polgárok által elfogadhatónak tartott egyenlőtlenség legmérsékeltebb szintje is 40 százalékkal magasabb az általánosan tisztességes élet biztosításához szükséges energiánál.

A társadalmilag tolerált egyenlőtlenség ilyen fokán egy szupergazdag globális 1 százalék annyi energiát fogyaszt, amennyi 1,7 milliárd ember tisztességes életének biztosításához szükséges. Az éghajlatváltozás gyors mérsékléséhez mélyreható társadalmi változásokra van szükség, amelyek csökkentik a gazdasági egyenlőtlenségeket.

Klímaadó a megagazdagoknak

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítések gyakran a világ legszegényebbjeire összpontosulnak, olyan problémákkal foglalkozva, mint az élelmezés- és energiabiztonság, valamint az előre jelzett népesség-, jövedelem- és fogyasztásnövekedésből fakadó megnövekedett kibocsátási potenciál. Azonban több politikára van szükség ahhoz, hogy megcélozzuk a társadalmi skála másik végén lévőket: a szupergazdagokat.

Az országok ebbe az irányba haladnak, de tekintettel a befolyásos osztályok megcélzásának nehézkességére, a haladás nagyon lassú. A spanyol ökológiai átmenet minisztériuma azt javasolja Brüsszelnek, hogy a 100 millió eurónál nagyobb vagyonnal rendelkező emberek fizessenek „klímaadót”, amely lehetővé tenné az ország számára, hogy jobban megbirkózzanak az éghajlatváltozással.

Ha a megagazdagok vagyonuk körülbelül 2 százalékának megfelelő klímaadót fizetnének, azzal a becslések szerint 300 milliárd euró gyűlne össze világszerte, a klímaváltozás elleni küzdelemre. Az intézkedést a tudomány támogatja, és ez az egyik szempont, amelyet Spanyolország a soron következő EU-elnöksége során figyelembe kíván venni.

Eközben a World Inequality Lab nem elégszik meg azzal, hogy csak az etikai érzékünkre hivatkozik. A tudományos ismeretekre alapozva arra a legsúlyosabb kihívásra igyekszik választ adni, amellyel az emberiségnek valaha is szembe kellett néznie: az éghajlatváltozással és az azt előidéző ​​társadalmi-gazdasági modellel.